Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)
Szépirodalmi rész
61 nap kiment a völgybe szamócázni. A szamóca lassan el is hullott mind, már a csipkebogyók piroslottak a vadrózsa ágán, de ő még mindig kijárt Egyszer egy délután, már ősziesen sütött a nap, s üde zöld színüket veszteni kezdték a lombok, igy szólt a szerelmes leány a sashoz: — Jöjj, kérlek, velem lakni a faluba! — Nem lehet, édes — válaszolt a sas — én megfuladok a kunyhóban. Az én hazám a kopár, kietlen sziklaság, a bejárhatatlan magasság, a beláthatatlan mélység. Mit csinálnék a faluban, a hol minden szűk és kicsi! — Végy el feleségül — mondta édesen a leány — mint a hogy a többi legény elveszi az ő szerelmesét. — Én más vagyok, mint ők. Hisz tudod, te eszes leány. Leszállók hozzád ide mindennap, mert nagyon szeretlek. De veled mégsem mehetek el. — Pedig el kell jönnöd. Ki fogja a fiadat fölnevelni! — mondta könnyes szemmel a leány. És pirosabb lett az arca, mint a legpirosabb csipkebogyó. — A fiamat? kérdezte csodálkozve a sas. — Nem látod rajtam? így már nem mehetek vissza a faluba nélküled. Meggyaláznának szerelmemért, tán be sem fogadnának. A fiadnak pedig fattyú volna a neve. Vagy nem akarod mindig látni a fiadat és engem? Nem akarod őt nevelni: a tulajdon véredet, a ki örököse szemednek és szivednek! Iszonyú fájdalom marcangolta a sas a szivét. Összeomlott előtte az egész világ és a káoszban nem látott néhány ragyogó könycsepnél, melyek a leány szeméből peregtek alá az illatos fűre. Mit hagyjon el: a sziklák fenséges világát, a melyben jelleme alakult, vagy ezt a puha, forró, gyönyörű leányt, a ki odaadta neki a szivét? Vagy a gyereket, a vérét, a kiben folytatódik majd büszke szive? . . . Mig töprengett lelke viharával, a leány átfonta karjaival kevély nyakát, a mellére borult és úgy szólított: — Ne hagyj el, mindenem, uram! A sziklák pedig álltak szótlanul, komoran. És a sas átölelte a leányt és eltűnt vele a faluba. * A faluban titkon minden asszony irigyelte a sas feleségét, mert egyet- len-egynek sem volt olyan szép, hatalmas ura, mint neki. Büszke is volt erre az asszony, a kinek sok nagyravágyás élt a szivében. De a sas a férfiaknak is tetszett és csakhamar beválasztották a községi tanácsba. A sas nem szívesen vette a kitüntetést, hanem a felesége unszolására mégis csak elfogadta és viselte. Nem szerette a szobában való tartózkodást. Ha éjszaka aludt, olyan nehéz álma volt, mintha ő tartotta volna mellén az egész házat. Legjobban Scanned by CamScanner
