Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)
Tartalomjegyzék
mátkáddal, mondja ő. — Abból nem eszel, mondom én. — Fogd bé a szájad, mondja ő. Annak huzza a cigány reggelig, a melyik különb legény kettőnk közül. — Te mondád, fortátye, mondám én. Küzdjünk meg. Haj, lett erre sivalkodás! A leányok széjjel szaladtak, mint a csirkék, mikor a héjjá közéjük csap. A legények körbe állottak, s úgy biztattak: ne hagyd a magyar becsületet, Nagyerejü Ütő Balázs. — Ne féljetek, mondom én. Azzal derékon kapom a legényt, nagyhirtelen beszorítom a balkezem hüvelykujját a dészü alá, a másik kezemmel átölelem őt a dészü felett; ő is átöleli a derekamat, meg-meg- keringettük egymást a levegőben. Mikor én harmadszor keringettem meg őt, gondolom : ez éppen elég vót, három az Isten igaza! Hát én úgy lecsaptam a fődre, hogy a fortátye meg sem mozdult.— Jézus Mária! kiabáltak a legények, ez meghót! Dehogy hót, mondtam, én, csak egy kicsit elmelegedett, hozzatok egy dézsa vizet, öntsétek le. Hoőak vizet három dézsával is s nagynehezen életre mozsdatták a fortátyét. — No fortátye, kel!-e zsukáta ? kérdeztem én. Nem kellett annak. Nagy szégyenkezve elkullogott. De mi igaz, igaz, én sem táncoltam többet azóta. Az én derekam is megroppant a nagy, erős küzdésbe s attól fogva folyton folyvást fogy az erőm. Kenegetnek a tudós asszonyok mindenféle csudairral, semmi hasznát nem érzem . . . — Látja kérem, fordult felém az öreg tiszteletes, a rossz után kapva-kapnak az emberek, a jó tanácsot nem akarják befogadni. Ilyen ember kigyelmed is, Ütő uram. Ma már régi erejében volna, ha annak idejében megfogadja tanácsomat s egy pár koronát nem sajnál maga-magától. Engem is környékeztek midenféle bajok egyidőben. Csúz bántotta a tagjaimat, szemem látása meggyöngyült, pápaszem nélkül a biblia nagy betűit sem tudnám olvasni. Hiszen emlékezhetik, két esztendő előtt pápaszemet tettem föl a katédrán s úgy olvastam a szent igéket. Arra is emlékezhetik, hogy görnyedezve, megrokkanva áriam. Már-már csüggedni kezdettem, midőn egyszer csak megpillantom az én újságomban <ossuth Lajosnak, a magyar nép édesapjának nevét egy levél alatt. Hát ki ne olvasná el Cossuth Lajos levelét ? Ezt a levelet akkor én kivágtam s máig is a bibliámban őrzöm, innék a levélnek köszönhetem, hogy visszanyertem szemem régi jó látását, sokat szenvedett testem erejét, elevenségét. — Ha felolvasná tiszteletes uram . . . Olvassa fel nékem ezt a levelet! kérte Ütő Balázs. A tiszteletes bement a szobába s pár pillanat múlva hozta a bibliát. Csakhamar rátalált a keresett levélre. „ . — Figyeljen ide Ütő barátom, mondá az öreg tiszteletes. Íme igy szól Kossuth apánk levele, melyet még 1877-ben irt egy Brázay Kálmán nevű derék magyar emberhez: »Egy időben látásom már annyira megzavarodott volt, hogy szemorvoshoz voltam kénytelen folyamodni s az megakarta operálni a szememet. Nem fogadtam el a tanácsát, hanem kísérletet tettem az Ön sósborszeszével s a siker minden várakozásomat felülmúlta. A koromgolyó forma árnyékok, melyek oly sűrűn jártak föl és alá szemeim előtt, hogy olvasnom teljes lehetetlenség volt, mindjárt pár napi használat után ritkulni kezdtek és folytatott használás mellett teljesen elmaradtak, agy, hogy tisztán látok; sőt szemeim annyira megerősödtek, hogy jó világítás mellett szükségből még szemüveg nélkül is olvasok, dacára annak, hogy szemeimet nem kímélem, teleskópikus és górcsői vizsgálatokkal bíbelődöm és hetvenöt évem dacára sem tudok azon rósz szokásomról lemondani, hogy gyertyavilág mellett olvasgassak éjfélig is rendesen. Ha érzem, hogy szemeim fáradni kezdenek, jól megmosom sósborszeszszel, különösen ügyelve arra, hogy a szesz párája jól a szemembe jusson és minden rendben van. Ez csaknem megbecsülhetetlen eredmény.*. — Eddig tart Kossuth apánk levele, megértette-e Ütő uram? — Meg, meg, rebegte Ütő Balázs. Ámbátor igaz, hogy a szemem látása is meggyengült, de a tagjaim, a tagjaim ... — Csak legyen békés türelemmel, Ütő uram, ennek is sorát ejtem én. Mikor én ezt a levelet olvastam, úgy elérzékenyültem, hogy a szemem könybe borult. Eszembe jutott az a szép nóta, mit 48-ban énekeltek: Kossuth Lajos iródiák, Megírja ő a levelet, Nem kell neki gyertyavilág, A ragyogó csillag mellett! Haj, Istenem, akkor, akkor, 48-ban! A mikor még férfikora virágában volt a magyar nép édesapja. De Iám, telik-mulik az idő, az öregség gyöngeségeit a legnagyobbak, a leghatalmasabbak sem kerülhetik el. Idegen földön szomorkodik a magyar nép megváltója, sokat csalódott lelke a jó könyvek olvasásában keres enyhületet s ime, egyszerre csak meggyendül, elhomályosodik az a szem, mely az ország legtávolibb zugába is ellátott s meglátta: mi bántja a magyar népet! Csuda-e, ha elérzékenyültem s áldottam annak a magyar embernek nevét, kinek elméje feltalálta azt az egyszerű háziszert, mely Kossuth Scanned by CamScanner
