Székes-Fejérvári Naptár, 1904 (32. évfolyam)
Szépirodalmi rész
85 — A papa természetesen először haragudnék, és átkozódva rohanna ki az ajtón. — Es azután? — És azután ön kilépne a kocsiból, s jól választott szavakkal előadná neki a dolgot, s megvallaná, hogy egész a szórakozásig szeret. — Szórakozásig? Ez uj de szerintem jó szó? — Ugyan ne szakítson hát félbe, uram, — tehát, hogy egész a szórakozásig szeret, — s megkérne végre; hogy legfőbb kincsét átadná annak, ki ezt többre becsülné, mint — mint a Hesperidák drágaságait? — Jó hasonlat! És mit szólna a papa? — Ah! ő mosolyogva, megragadná önnek kezét és felém fordulva mondaná: Ah! hát e leánynál már nincsenek otthon? — Ah! és ezt mondaná ő? — Nézd csak lelkem, erre jő, erre jő, segits, segíts! Hátra néztem. Belladonna halálsápadt volt, s fél kezével görcsösen szorítva karomat, a másikkal az országidra mutatott. Első tekintetre átláttam a veszélyt. Egy nagy ebet láttam épen felénk rohanni, nyomában egy csomó piszkos utcagyermek futott. Ez állat tekintete borzasztó volt. Menthetlenek- nek látszottunk, mert oly igen elfoglaltak volt légváraink, hogy csak akkor vettük észre a fenevadat, midőn az tőlünk csak néhány lépésre volt. — Nem volt tehát veszteni való idő, gyorsan a falhoz vezettem Belladonnát, s előre álltam, remegve várva a jövőt; a járda igen keskeny volt, úgy hogy én és Belladonna egészen betöltöttük, morogva, és lihegve jött felénk az eb, vér- boritotta szemei rám voltak szegezve, s midőn közeledett, fülsértőén vonítani kezdve, nem maradt egyéb hátra, mint őt megriasztva tőlünk elűzni; én tehát haragosan ugortam felé, lábamom ütést érzék. Belladonna sikoltott. — Az állat ugatott — és én kábultan elestem; egy perc, s ismét talpon valék, de igen szorongó érzelmek közt. Belladonna a fal mellett állott és igen halvány volt. — A kutya, a kutya, meg vagy sértve Belladonna? — Nem, nem, feleié ő, meg vagyunk mentve, és rámutat a tovafutó ebre; de ön meg van sebesitve, folytatá ő. — Nem, lábam egy kissé, mondám letekintve. Boldog Isten a cipőim! a helyett, hogy a kutyát rúgtam volna meg, egy hegyes kőbe ütöttem, s jobb cipőm porrá lett, azelőtt csak hasadt volt, de most sehogy sem nézett már ki. — A talp elrepült, egyrésze csüngött csak sarkamon, a felbőr pedig keresztül-kasul szaggatva; — nem hiszem, hogy a legelső bűvész is elhitethette volna valakivel, hogy ezek cipők. Mit tegyek? mondák szomorúan tekintve a maradványokra, úgy csak végig nem mehetek az utcán! Lakásom legalább is félmérföldre van innen; most legjobb alkalmam van lábaimat összezúzni, azután a kinek tetszik haza cipelhet Scanned by CamScanner
