Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
— Dehogy nem! Éppen olyan gavallér, mint ebben a tekintetben a férfiak rendesen. Tudok ám én erről egy érdekes mesét is. — Csak nem akar most mesét mondani nekem, mikor égek a türelmetlenségtől, hogy igent mondjon vagy nemet? Pedig a mesémet meg kell hallgatnia, mert abból megértheti a feleletemet is. Üljünk csak ide a padra, kifáradtam a járkálásban. Zsigrayné csakugyan letelepedett az idillikus liget egy balzsamos lugasába. A bálteremben ismét keringőt játszottak. Az asszony elkezdte a mesét az alig hallható, lágy muzsikaszó mellett. II. — Nem akarta a történetemet meghallgatni, pedig az fölöttéb érdekelheti a magafajta Don Jüanokat, már a hogy magát sok jóakarattal, vagy inkább roszakarattal nevezik. Érdekelheti, mert hősnője nem más, mint maga Afrodite, a szerelem istenasszonya, ki egy ízben megunta a rideg Olimpuszt és leszállóit a földre, a Tempe völgyének napsugaras nevető vidékére. A lakáskeresés nem adott neki sok gondot, mert hiszen csaknem minden jóravaló hellén város templomot épített a szép istenasszonynak. Aphrodite beszállásolta magát a legcsinosabb oszlopos csarnokba s körülötte a liget csakhamar tele leit galambokkal és szerelmes párokkal, a kiknek turbékolásában a jószivü istennőnek egyaránt nagy kedve tellett. Lakott azonban abban a városban, a mely mellett Aphrodite tanyát ütött, egy gazdag, fiatal úri ember. Valamikor az aeropág tagja volt, de igen-igen sokszor kisérték haza a lakomákról a fuvolások rózsakoszorús mámoros fővel, hát le kellett mondania a bírói méltóságról. De ezt ne tessék ezélzásnak venni. A neve Bodanos volt, de ezt se vegye ezélzásnak; hirtelen nem jut más ó-görög név az eszembe... Erről az ifjúról sokkal több pajkos kaland hire jár közszájon mint magáról a hellén Don Jüanok isteni mesteréről Zeusról. A férjek dugták előle a feleségüket, az anyák persze nem a leányaikat, mert a valódi Don Jüanok már az ó-korban is csak férjes nőkre vadásztak és békén hagyták a leányokat. Nos a klasszikus dandy csakhamar hírül vette, hogy Afrodite milyen csábos közelségben ütötte fel a sátorfáját és e percztől kezdve egyre a ligetben barangolt óriási ibolyabokrétával a szeplonja gomblyukában. Nem kevésbbé vakmerő ötlet született meg a koponyájában, minthogy magával a szerelem bűbájos istenasszonyával gazdagítsa édes emlékeit. Elszéditeni az öreg archonok fiatal menyecskéit elvégre nem nagy mesterség! de meg' hódítani Afrodittét: az már olyan kaland, a minőről kevés halandó dicse- kedhetik . . Nem nyugodott addig, mig meg nem vesztegelte a papokat és az őröket s egy este benyitott a templom legbenső szentélyébe, hol ott a legszebb istennő eppen a galambjait etette — 84 — Scanned by CamScanner
