Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

94

Gajai remete.

— Beszély. —

Némely ember igazán czéltáblája a sorsnak, rettenetes nyílvesszői rendesen megtalálják.

Szegény Erazmus vékony, kopottas emberke volt, gyér fekete ba- a juszszal, abból a fajtájából az embereknek, a kik csak szenvedésre születnek,

— a ki ránézett, az is elfanyalodott. Már gyermekkora is czéltalan kóborgás volt, nevét pedig rövid klastromi fraterkodásából hozta. — Nem vált be sehol, mert mindig a függetlenséget szomjuhozta.

Az első csapást akkor kapta, mikor boldog házasságát két hónap múlva a neje halála tönkre tette. De ő másodszor is próbált szerencsét rá egy évre, — még mindig szomorú bánatos lélekkel ugyan, azonban az ő régi nyughatatlan életvágyával. Innen jött aztán a döntő csapás: mely annyit jelent, hogy keresd a harmadikat, illetve az asszonyt. A többit ne kutassuk, hanem annyi bizonyos, hogy Erazmus fordított egyet az életunt modern ember elvein és ekkép kezdett okoskodni: legjobb lesz nekem az árnyas magányos erdő meg egy barlang!

És Erazmus kezdett logikus lenni, először elhatározta, hogy a szerelem a legnagyobb ostobaság a világon, másodszor fogta magát, visszagondolt fráterságára s az ott szerzett ismeretekre. Kopott különleges szabású ruhája fölé olvasó-füzért akasztott, tartott bibliai magyarázatokat és mormogta a megrendelt imádságokat. Lassanként igen sűrűén látogatták a közeli pusztákról, falvakról a hitbuzgó emberek.

Hosszan, szépen beszélt nekik a remete, olvasott is sokféle dolgot; meglepték hallgatói mindennel, a mi anyagi és szellemi sziikölködését elűzte s igy határozottan fölülmúlta fráter-kortársainak értékét. Mikor belemelegedett a magyarázatokba, érdekes volt őt nézni: körülállitotta az öregeket, a fiatalját akár ne is lássa soha; aztán mindig hevesebben ostorozta a világ bűneit, mígnem apró fekete szeme kifelé nézett a barlangból, valamerre messze a kék ég felé a hegyeken túl és tekintete szikrázott, majd meleg lett, mintha könyezett volna; talán arra (az asszonyra) gondolt, a ki most mással éli a világát.

Az erdőben csak egy barátja volt, egy bagoly. Együtt laktak a barlangban, de nem zavarták egymást, egyik éjjel aludt, a másik nappal; s bizonyos sympathiával is voltak egymás irányában, már a mennyiben ételhulladék is akadt a lakótárs részére.

Így éldegélt Erazmus lassan, csöndben, megszokottan, mint egy

Scanned by CamScanner