Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

90

több körtét, melyből azután meg is rakodott néhány napravalóval. Már épen lefelé kúszott, midőn nem messze a fától hangokat hallott. Czinna vissza- fojtá lélegzetét, hogy jobban kivehesse a hangokat. És ime az est homályában a közeli cserjésből két nőalakot lát kibontakozni, kik ama vadkörtefának tartottak, melyet Czinna foglalt el magának. A két nő feje barna kendővel volt bekötve, mindeniknek hóna alatt egy terjedelmes batyu, s égész ruházatuk azt mutatta, hogy hosszú útról jönnek.

Ez jó hely lesz anyám! — mondá a fiatal nő, kinek félrecsuszott kendője alatt Czinna jól láthatá gyönyörű arczát — e fát ezer közül is megismerjük. Igazad van leányom — feleié az idősebb nő — ki beszédjük után Ítélve anyja volt a másiknak. Itt biztos helyen lesz a kis láda, mig czélhoz érünk — Súrről azután kocsin jöhetünk érte. A két nő e közben egészen odaért a magányosan álló vadkörtefa tövéhez, melynek sürü lombjai között nem odavaló gyümölcsként Czinna csimpaszkodott. Óvatosan körül nézték a vidéket s midőn meggyőződtek, hogy senki sincs körülöttük, letérdelve a fa tövébe kis zsebkéssel és hegyes faággal gödröt kezdtek ásni. Munkájuk lassan haladt csak, de félórai fáradság után elég mély gödröt ástak, melybe azután az ifjabb nő batyujából kivett kis vasládát helyezett el. A ládikó kicsinysége mellett is súlyos lehetett, mert az ifjabb nő inkább ejté, mint csöndesen helyezé el a gödörbe. Azután pedig gyorsan kezdték betömni a gödröt, mit midőn elvégeztek, az idősebb nő mondá: így leányom vagyonod most már biztonságba van. Sohasem hittem, hogy az országot bekoborló ellenséges hadakon keresztül szerencsésen áthozhassuk megmentett ládánkat. Most már nyugodt vagyok. Te leányom megszabadultál a súlyos tehertől, s most már megosztott batyunkat könnyen vihetjük tovább. Különben is az ut nem tart soká. Súr Fejérvártól egy napi járás — ott biztonságban leszünk nagynénémnél Csejty Kálmánnénál. Hitted volna e leányom egy héttel ezelőtt, midőn Abrudbányán azon a mulatságon voltunk, hogy néhány nap múlva mint menekültek fogunk végig utazni az országon ki Erdélyből egész idáig ellenséges hadseregek között? Oh azok a vérszopó oláhok! Mennyi kedves rokont, ismerőst gyilkoltak le gyáván, orvul megtámadva? De mi hála az Istennek szerencsésen megszabadultunk. Kastélyunk

ugyan fölégetve romba hever — de értékesebb dolgainkat megmentettük — az itt van a kis ládába zárva, melyet most elástunk.

Ha eljuthatunk Surra, ott nagynéném szívesen fogad bennünket biztonságba leszünk, mert innét kiűzték az ellenséget. Te Ágnesem meglátod Kálmánt, eljegyzett vőlegényedet és boldogok lesztek, ha ugyan Kálmán is el nem ment a magyar hadsereghez. Bizonyára elment, feleté Ágnes az ifjú nő. Ő küzd most a haza szabadságáért és mint győztes fog hazatérni s akkor mi koszorút fonunk homlokára. Ugye anyám igy kell fogadni a győztes vitézeket? Úgy-úgy leányom! De hátha mint béna^harczos tér haza?

Scanned by CamScanner