Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)
Szépirodalmi rész
kinek keze, vagy lába hiányzik? Akkor is szeretni fogom őt, még jobban, mert hazájáéit küzdve vesztette el épségét. így van jól leányom, ezt vártam tőled. Ámde még mi itt beszélgetünk, beáll az éj, pedig Fejérvár még elég távol van. Induljunk tehát anyám, mondá az ifjabb nő. Ezzel a két nő elsi- mitá a gödör feletti hantokat, s megindultak Fejérvár felé. Csak erre várt Czinna, kinek már kezei zsibbadoztak fenn a fatetején a kapaszkodásban. Midőn már azt hitte, hogy a két ismeretlen nő elég messze eltávozott, lemászott a fáról, s első gondolata is az volt, hogy felássa az elrejtett ládikát. Könnyű munka volt ez neki s nem telt bele tiz perez, már ott a hóna alatt szorongatta a vasládikát letelepedett a világtalan mellé a bokrok árnyában. Aludt reggelig, mint aki legjobban végezte dolgát. Mi is háborította volna őt álmában? Hisz nem azért ásta ki a vasládát, hogy magának tartsa meg, hanem hogy elvigye Sűrra Kálmánhoz, a sebesült vitézhez, kit ő annyira megszeretett. Másnap reggel folytatták utjokat Fejérvár felé. Ámde az öreg Kapásnak sehogy sem tetszett Czinna viselkedése. Folyton nyögött az utón, lépései sem voltak oly szaporák, mint egyébkor és minduntalan pihenni akart. Daczára ennek Czinna a világért sem árulta volna el, hogy mi okozza a nagy fáradságot, hogy nyakába egy erős kötélen vasládát czipel, s annak terhe alatt nyög és kiván meg-megpihenni. így értek be nagy lassan Fejérvárra. A világtalan végigkoldulta itt a várost, hiába könyörgött Czinna, hogy siessenek Sűrra, hol bizonyára várják őket. Czinnának a rejtett láda czipelésében feltörtek vállai, de nem árulta el titkát. így történt, hogy napnap után hiába szaladt ki oly sokszor az utczára a kis Ilonka, hogy meglássa a világtalant az ő kisérőjévcl. Ezalatt a két nő, kikkel oly csodálatos módon találkozott Czinna a vadkörtefán, megérkeztek Sűrra. Csejtyné nagyasszony a legszivélyeseb- ben fogadta rokonait, kikre megrenditőleg hatott Kálmán szerencsétlensége. De hisz el voltak készülve erre is, hogy győztes helyett béna harezost fognak találni s igy Ágnes egész szeretettel ápolá Kálmánt, ki már annyira felgyógyult, hogy kiülhetett a ház napos tornáczára. Vigasztalta, bátoritotta Kálmánt, hogy boldogok lesznek — legyen tehát vidám s ne nézzen oly szomorúan mindig — hisz ha a Kisfaludnál elrejtett ládikát elhozzák, úgy gond nélkül megélnek s Kálmánnak nincs oka a jövő felett aggódni. A szerető bánásmód visszaadta Kálmánnak elvesztett vidámságát — mit látván a nők kocsira ültek, hogy elmenjenek Kisfaludra az elásott ládát fölkeresni és elhozni. Úgy intézték utazásukat, hogy estefelé érjenek a vadkörtefa alá, hogy igy minden feltűnés nélkül emelhessék ki a vasládát. Ámde elképzelhető a rémület, mi erőt vett rajtuk, midőn odaérve a helyhez, hol a vadkörtefának kellett volna állani, annak csak helyét találták meg. Kivágták — 91 — Scanned by CamScanner
