Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)
Szépirodalmi rész
84 — Van-e csillag az égen — kérdé Kapás a fiútól. Van bizony, pedig sok, feleié Czinna, nagyot harapva a kenyérből E szavakra emberi hangok ütik meg füleiket - mint a melyen a föld alól beszélt volna valaki. Czinna odabujt a világtalan mellé, s mindketten feszült figyelemmel hallgattak, hogy nem ismétlődik-e a zaj? A nagy csendben egész tisztán kivehették a segélyért rimánkodó hangot, mely a mély árok fenekéről jött feléjük. Valami szerencsétlen mormogá Kapás, ki beleesett az árokba. Menj fiam — nézd meg. Czina nekibátorodva a hang után ment mintegy negyven lépésnyire, hol is az árok mélyében egy sebesült katonát talált, ki az Isten irgalmára kérte, hogy segítsen rajta. A kis fiú most már mitől sem félve, lenyujtá kezét a sebesült katonának, de nem birt vele. A katona sebesült jobb karján feküdt s úgy látszott, lába is el volt lőve, mert sem felemelkedni, sem magán segíteni nem tudott. Czinna látván, hogy egyedül nem boldogul a sebesülttel, elszaladt a világtalanhoz s elmondta neki, hogy mit látott az árokban. Kapás megfogva a gyermek kezét, azonnal odavezetteti magát, hol a sebesült katona feküdt. Lecsusz- tatta magát az árokba s derékon fogva a sebesült katonát, izmos karjaival feltette a partra. A szerencsétlen harcosnak csakugyan a lába is el volt lőve s igy nem tudott felállani — miért is Kapás, kimászva az árokból felöleié a katonát, ki balkarjával átölelé nyakát s Czinna vezetése mellett — iszonyú jajgatások között megindultak Kapás tanyája felé Pákozdra. Órákig tartott a keserves ut, mert Kapásnak többször meg kellett pihennie a nagy teher alatt — de Kapás nem csüggedt, sőt útközben ő vigasztalta a sebesültet, hogy nemsokára otthon lesznek már s ott majd bekötözik sebeit. Kinteljes ut után végre Kapás kunyhójához értek. Kapás óvatosan letette a sebesültet szalmaágyára — Czinnát pedig vízért küldötte, hogy kimoshassák a sebeket. Mig a fiú odajárt, Kapás levetkőzteté a sebesültet, minek következtében a sebek felnyíltak, s újra ömleni kezdett belőlük a vér, úgy hogy a sebesült elájult a fájdalom és vérveszteség miatt. Kapás végig tapogatván őt — csodálkozott, hogy a sebesült mit se szól, s mert kérdésére választ nem kapott, azt hitte, hogy a sebesült meghalt. Eközben nagy lihegve megjött Czinna két veder vizzel, s letévén a nehéz edényeket — itt a viz apám kiáltá — mit tegyünk most? Semmit fiam — feleié a világtalan — imádkozz csupán — mert a sebesült meghalt. Czinna megijedt e szavakra, s a kigyűjtött mécses világítása mellett csak alig mert az ágyhoz közelíteni, hol a sebesült feküdt. Nem halt meg - apám! - kiáltá Czinna örvendve, amint a sebesültet nézte. Keze mozog - ajkai remegnek. Aztán milyen fiatal és szép! Hala Istennek kialta Kapas. Ide fiam a vizzel. Ahol a sebet látod mosd e egeszen a vértől, s mmdjárt jobban lesz. Czinna u„y tett, amint a vilagtalan utasította. ’ Scanned by CamScanner
