Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)
Szépirodalmi rész
79 messze földön s különösen a Szűz Anyát tisztelte. A szent kép úgy ereszkedett le neki a felhők közül aranyos rámában, a boldogságos megihletett mosolyával. Minden kívánsága teljesedik annak, a ki buzgón fohászkodik hozzá. Gazdag örökséget hagyott a nagyanyád az apádra. Kérlek mondd el neki nevemben . . . A fiú tanulgatta, de valami idegen nyelven volt mondva, sehogy sem értette. — Magyarul mondd Alinka . . . A leány bágyadtan mosolygot. — így fakadt a szivemből! De legalább csak tudnám, mit jelent? — Jót nekem is, neked is, — mondta a leány. — Ne faggas érte. Enyiből állott az imádság: »Ne szeressem. — ne szeressen . . .« Szegény Alinka. II. Tavaszra nyílott az idő. Enyhe télre esős tavasz szokott következni. Szakadt is nap, nap után. A besorozott katonák kalapján a nemzeti szin szalagot piszkos vörösre pamacsolta a zuhogó eső. Vetró Palit is bevitték Nagy bucsulakomát rendezett az apja, mert biztosra vette, hogy a fiút a katonai élet minden hebehurgyaságból kivetkőzteti. Embert nevel belőle, vitéz, nagy embert. Vetró Pál nem várta be a végét a dinom-dánomnak, éjféltájt megszökött. Túl a boszorkány szigeten, alacsony ház ablakából halovány fény derengett elébe. Alinka virrasztót! Az apját virrasztotta fenn meg — a maga bánatát. — Találjon nálamnál különbet, szebbet, — mondta bucsuzás- kor a fiúnak. — Kétszer elmondtam napjában imádságodat — felelt amaz. A leány bágyadtan mosolygott a könnyein keresztül felelt: — jó, jó . . . . . . Büszke volt eddig az öreg Vetró, de még büszkébb lett ezután; fényesen rendezte be a házát. A sok ócska bútort kiosztotta a népségnek. Szobái falát piktor emberek festették ki. Sehogysem illet most már oda a fali aranyrámás kép, a mit anyjától örökölt. De tán az sem érzi magát jól e fényes környezetben s valami csöndesebb helyre kívánkozik. Mind kijebb szobáról-szobára. Legutoljára csöndes kis zugba a padlás sarkába. Szegény öreg Vetróné váltig pártját fogta: — Hisz igaz, hogy rámája kopott, de a kép olyan mintha nézne, beszélne . . . Hej de nagy ur ám az öreg Vetró, meg a kimondott szava. — Hanem bizony még jól se szőhette reá a hálót a pók, mikor történt valami. Scanned by CamScanner
