Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)
Szépirodalmi rész
78 most már ugyan meg van mentve az élete, de oda minden vagyona. Öt-hat esztendős búzája hevert a magtárban sok száz mázsa számra, az ugyan kicsirádzott azóta. Keményítőt főzhetnek belőle, ha ugyan ezen a tájon viselnének a lányok még valaha vasalt szoknyát. Mert hiszen koldusnak nem illik a parádé. Fukar ember volt Vetró Pál, s a mellett büszke, kivált a vagyonára. Igaz, hogy ő maga szerezte a legutolsó krajczárig. Egy szál ruhában vetődött erre a vidékre s most ő volt a leggazdagabb ember, a ki még a főbírói méltóságra is felkapaszkodott. Némely embert valósággal kergeti a szerencse, beléje fogózik, úgy; de Vetró Pál meg másfelől érezte a csapásokat. S az elbizakodott embernek ép mind azok a csapások a legsúlyosabbak, mik a hiúsága ágait tördeli. A Pali fiú szerezte a legtöbb gondot öreg Vetrónak. Szilaj, féktelen volt a gyerek, akaratába makacs, a ki folytonos ellenkezésbe állott az apjával. Az urat akart belőle nevelni, tán vármegye viczispánját s a fiú gyűlölte a könyvet. Neki a csillagos ég volt az abéczéje, meg a kalászos mező, a tarka virágos rét s ha mesét akart hallgatni, csak beszökött a czigányvajda portájára, túl a boszorkányszigeten. Szép mesére illő szája volt a vajdának s mint a gyöngy gördült le a szó rajta. Sok országot, világot bejárt, eleven krónika volt az öreg, valamelyik ükapja egyenest Árpád ősünkkel jött be Ázsiából. S a milyen beszédes volt az öreg ajka, olyan beszédes volt a leányának a szeme. Nagy sötét pillák árnyékolták, delejes sugár szövődött alattuk. Édes bizsergés fogta el a Vetró Pál szivét, valahányszor ránézett a leányra, minőt nem érzett soha a páváskodó gazdag városi leányok láttára. Alinkán nem volt gyöngy, nem volt ékesség, a ruhája is mindig fehér volt, tiszta fehér gyolcs, minden czifraság, minden beszövés nélkül. — Alinka, szép Alinka! — mondta neki Vetró Pál, — majd ha az enyém leszel, selyembe, bársonyba járatlak. A leány megrázta fejét s tiltakozólag intett kezével. Aztán ábrándosán felelt: Nem lesz párja a nemes gyémánt az utszéli kavicsnak, játszik vele, lenézi utóbb. Alinka futóvirág, szél fölkapja, odább viszi talán le is töri szegénykét. Vetró Pál, meg nagy ember, terebélyes fa városok főbírája lehet. — Ne kínozz! A leány szomorúan hajtotta le fejét s azután az összeszoritott ajkával, becsukott szemevei engedte, hogy a fiu véeiecsókolia az arczát, a haját . . . Majd meg suttogva, elfojtott hangon beszélt neki- Szoktál-e imádkozni? Ezt a két sort mondd el az én nevemben a Szűz Mária előtt. A Szüzanya csodatevő képe, _ a ti k' k rtt Sokat hallottam már róla. A te apád édesanyja a legjámborabb asszony volt Scanned by CamScanner
