Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

És akkor, akkor . . . Halld, folyondár! Szeme alá kiült a pír,

Mit a halál titkos pecsétül,

Az áldozat arczára ir.

Szelíd szemének tiszta tükrén A láng is hirtelen kigyult,

Mit a halál törött szemekben Bucsuszövétnekül kigyújt.

S miként ha a tűnő piros nap Bíborba márt hegyet, mezőt:

E lánggal égő rózsaarczczal Most szebbnek láttam sokkal őt . . .

S ő csak beszélt tovább vidáman, Bohóskodott, végül — dalolt;

Egy dalt a bacsuzó madárról,

Pedig — az ő búcsaja volt . . .

Aztán ? . . . Miként te most előttem, Szegényke ő is hervadóit.

Szelíd tűréssel várta leste A békeosztó végnapot.

A rózsapir is lassan-lassan,

A hogy neked — sárgára vált;

S ő lázban égve sárga arczczal, Mosolygva hívta a halált . . .

S mikor kívül a kerti fáknak Utolsó lombja is lehullt,

Itt benn az ő szelíd szemére Szintén sötétlő árny borult . . .

Mondjam-e még? . . . Kúszó folyondár! Szemem siróti tekint feléd:

Miért is juttatód eszembe Te szívtelen e bús regét? . . .

Széftér pereg ez.

— 76 —

Scanned by CamScanner