Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

75

Biborszinü kúszó folyondár,

Azt mondanám: szép vagy nagyon;

De jól tudom, hogy ez a szín a Halálnak pírja orczádon.

S ha majd egy-két napnak lemultán Biborszined sárgára vált,

S levéldíszed lehull a földre:

Tudom, hogy itt van a halál.

Tudom . . . S hogy itt lefosztva látlak,

S midőn az ég is könnyezik,

Szememben érzem én is, én is Borús szivemnek könnyeit.

Az őszi szél is mintha sírna . . .

Egy szép leánykát ismerék.

Akácztakarta puszta sírját A buja gaz befödte rég . . .

Oly szép volt, mint egy égi angyal,

Oly tisztaságos oly szelíd;

A hangja bűbájos zenéje Magasra fel, az égbe vitt.

Fekete volt mint az ében Vállán leomló dús haja;

A két szeme — nevetve, sírva, —

A tiszta tükrü ég maga.

És egyszer, egyszer . . . Nem felejtém . . . Az évidő már őszre járt,

Hullott a fák aranyesője S köd szállta bé a szemhatárt . . .

Ott ültem ép az oldalánál . . .

Bohó dologról folyt a szó:

Hű szerelem, vagy kincs temérdek —

Kettő közül mi volna jó? . . .

Scanned by CamScanner