Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)
Szépirodalmi rész
71 Kipanaszkodták azt, a mit az emberek füleinek hallatára nem akartak elmondani. Pali bátyánk elpanaszolta keserveit, a melyek miatt az ő szive sötét gyászba borult Egy valóságos háborgó tenger volt az, a melyet sós és kesernyés tartalmával komája elé öntött. Viszont komája sem szűnt meg átkozni előtte a hütelent. Elmondotta első és utolsó szerelmük történetét most épen harminczkettedszer, az első pillantástól egész addig a pillantásig, a melyik másra esett s a mely pillantás az ő csalódott szivét tőrként hasogatta össze-vissza. Azóta tekinti ő az életet olyan feketének, mintha tenger volna, a melybe viz helyett antraczén tintát öntöttek volna, a melyben csak egyetlenegy örömet hozó oázis van, az, a mikor az ő szeretett komájával ki-kivergődik a hegyoldalába és azzal a csoda itallal locsolgatja gyötrelmeinek és bánatainak égő tanyáját. Így teltek az órák, egyik a másik után. Minek aprózzam a történetet? hiszen fontosabb és [kiemelkedőbb momentumot úgy sem találnék, mint az, mikor Pali bátyánk egyszerre szűkülni kezdett, mikor eszébe jutott, hogy az ő oldalának bordája most ottthon álmatlan nyugovásban hányja-veti magát párnáin, hogy figyelve hallgat minden zörrenést, a mely az ő hites urának hazaérkeztét jelzi. Mikor ezt Pali bátyánk elgondolta, szerette volna föld megnyilatkozását látni, a mely őt fájdalom nélkül egy szebb és boldogabb hazába szállitandja. Megitták az utolsó Szent János-áldást is, a mely után nem maradt egyéb följegyezni való esemény, minthogy a kulcslyukra igazán csak a véletlen szerencse behatása után tudtak ráakadni. És ez azt hiszem, elég- különös is. Odamenet szinte gondolkozás nélkül eltalálták, visszajövet pedig, mintha valami szörnyű veszedelmet akart volna tőlük elhárítani, hogy ott maradjanak és ne menjenek tovább be az éjszakába. Pedig oly szép volt az éjszaka. Az ég azúrja mintha ragyogott volna a tisztaságtól, a csillagok pedig — szinte látta az ember — mint erőlködnek, hogy egymást felülmúlják a ragyogásban. Köztük ballagott okos komolysággal a hold, mint a szamár a birkák közt és nézte hazánk két fiának erőlködését, a mint egymás lépteit az igazi ut felé egyengették. Az igaz, hogy nem könnyű dolog volt és ment is egészen addig, a mig mindketten megálltak egy kis pihenőre, vagy talán azért, hogy visz- szatekintve elgondolják: Mily jó volt ott és mit hoz majd a jövő otthonn? Kántor uram épen abba a nótába kezdett: Páros csillag az ég alján, Egyik részeg, másik halvány midőn hátrafelé nézve, ekkor egy különös alakot, pillantott meg a mely távolról közelitett feléjük. Scanned by CamScanner
