Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
Scanned by CamScanner Uogyt'ivol olyant kitüntetni, Ici gyűjteményéből még hiányáé régi pénzdarabot hoz majd neki válaszolt aggódva a leány. No télj angyalom l biztatja a férd, •— bízom találékonyságomban, — moly még soka sem hagyott oserbon, Különben az öreg Mathusáleimnol is lohet néha komolyan beszélni. Pár csak megkaphatnád a/, állást, legalább nem küblimének mostanában oil válaszolt a leány, miközben a lórii arozát czirégatta. — A türelem rózsát terem s az idő a legjobb tanácsadó! felelt böleselkodós köbben a leányt átkarolva a lórii, — Jaj, orosz! sikolt lel halkan Róza a gyermek felöl jövő nesztől megriadva s a fiú ágyához sietett. Kz azonban látta nővérét közeledni, alvónak tetetó magát, nohogy a hallgatódzáson rajt kapassék. — Csak megmozdult, — szólt megnyugodva az ablakhoz ismét visszatérő leány, — do most távozzál, mórt atyám is már útban lehet. — Megyek! Mond osak aranyom, mikor találkozunk megint a romoknál ? — kérdi az ifjú. — Mihamarább, de hogy mikor, azt most nem mondhatom meg. Megtudod azonban a keblemre kitűzött rózsákról, a holnapi misén. Atyám mindig porol velem, oogy miért tépek le annyi rózsát. Pedig ha csak sejtené is a valót, lenne nekem! 0 nem is álmodja, liogy vadásza leányának szivét is megsebezte. Tudom, liogy bűnös, nagyon bűnös vagyok titkolódzásomért, de hogy neki beváljam, arra gyenge vagyok, — panaszkodott a félénk leány. — Azért asszony a neved! — vigasztalta kedvese, de még egyet mielőbb megyeki Ma találtam az első ibolyákat, neked hoztam, — s beljebb hajolva a leányka keblére tűzte a tavasz hirnökeit, mi közben halkan dudolgatá: „Ez az én szeretőm . . . w kezdetű dalt. A dallam hangjaira a kis fiúcska felemelé fejét s ép azon percz- ben tekintett nővérére, mikor egy sűrű fekete szakálas és göndör bajuszos alak félig az ablakon behajolva azt megcsókolta. — Jaj, a kísértet! sikoltással a takaró alá bujt megrémültén a kis fiú. — Siess, öcsém felébredt — szavakkal bontakozott ki az ölelő karokból. Még egy heves ölelés, egy forró csók és Róza az ablakot becsukva becséhez sietett, ki még akkor is reszkedve s fején a takaróval kuporo- rodott a nyoszolya egyik végén — Istenem, Rózának meg kell halni, mert a kisértet megcsókolta — szavakat sugdosva. Alig lépett a leány 6* — на —
