Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
79 nak tiszteletem kijelentése mellett. Majd el is feledtem! Kekem nincs időm várni, maga majd megkapja a koronát. A pinczér kifizette s nagy vígan vitte a naptárt a kávéházba s átadta az alezredes úrnak, Futó Benedek mély tiszteletével. — Vigye el az ördög a mély tiszteletét! Most már van három kalendáriámom! Ezt persze a pinczér nem értette, hanem azért a koronát a mogorva alezredes úrtól megkapta. A vigécz pedig ezalatt vígan repült más város felé. Náczi. Királyunk Berlinben. Ferencz József királyunkat legjobb barátja, a német császár, május hóban meghívta Berlinbe, hogy venne részt legidősebb fia, a trónörökös nagykorusitásának ünnepén. Jó királyunk elfogadta a szives meghívást s elment Berlinbe, a hol oly melegen fogadta a nép, hogy egészen meg volt hatva. A mikor a vonat királyunkkal megérkezett Berlinbe, a német császár már ott várta a pályaudvaron fiaival együtt. Ezután zeneszóval olvonult etöttük a díszszázad, a melyet a német királyi herczegek vezényeltek. A század elvonulása után a két uralkodó bement az udvari váróterembe. A fiatal herczegek ott hagyták a századukat és besiettek a váróterembe, hogy ősz királyunkat üdvözöljék. Ott sürögtek-forogtak körülötte és valamennyien egyszerre akartak neki kezet csókolni. A trónörökös megköszönte a királynak, hogy örömnapjára eljött, amire a király ezt telelte neki: — Szívesen jöttem el hozzád, hogy részt vegyek abban az ünnepben, a melyen téged férfiúnak avatnak föl. Kívánom, hogy apádra üss, a ki a világon a legjobb barátom. Királyunk bevonulása alkalmával a nép lelkesedése minden képzeletet felülmúlt. Mihelyt a százezernyi közönség megpillantotta királyunkat, dörgő és szűnni nem akaró üdvkiáltásban tört ki. Az ablakokból és az erkélyekről kendőt lobogtattak feléje. Fiatal asszonyok és leányok virágot hintettek feléje. Ez a lelkesedés perczről perezre fokozódott. Berlin polgármesterének szives üdvözlése után végtelenül kedves jelenet következett. Bárom hófehérbe öltözött, fiatal leány előre lépett, Scanned by CamScanner