Székes-Fejérvári Naptár, 1899 (27. évfolyam)
Szépirodalmi rész
54 a bajuszt, a szakáit. így aztán egy igen fontos toilette-szerre, a sure nincsen szükség. Az ősi szabályzat egyenesen tiltja anna * aszna a t. A tükröt még csak nem is említi. Külön csizmatisztogató sem wo tak. A szerzetes maga végezte ezt az idilli foglalkozást. Eredeti orrasaink mutatják, hogy Sz. Bernard bizonyos kedvteléssel szokta zsírozni csizmáit* Azonközben ismét megszólalt a kis harang, s a szerzetesek siettek megint a templomba. Legtöbben már úgyis ott voltak. Az ősi cziszterczi templomokat úgy építették, hogy minél több kis kápolna legyen azokban. Á szabályzat ajánlja, hogy az első és második imádság közt eső szabad időt a szerzetes egy-egy ilyen kis fülkében visszavonulva elmélkedéssel töltse. Következik a kihajnalodás idején a második imádság, a mely név- szerint az „Isten dicsőítése“, a „laudes.“ Az ébredő természettel, a diadalmasan terjengő napfénynyel a madárdallal, a virágillattal, ime! egyesül most az ember. A hála, a dicséret és a dicsőítés élénkebbb dallamával hangzanak föl újra a zsolozsmák, — körülbelül félóráig. Hogy rövidek legyünk és összefoglaljuk a hasonlókat: az itt vázolt jelenet, ez az isteni mnka a nap folyamán még ötször ismétlődik. Heggel 6 és 9 órakor, délben, délután 3 órakor, és végre estefelé. A napot, lefekvés előtt, esti-ima fejezi be, az u. n. Comletoríum. Látható tehát, hogy az egész nap át van szőve ezen foglalatossággal. És ha az emberi gyöngeség, a változatosság szükséges volta és egyéb okok megkövetelik, hogy a szerzetes Istentől a földiek felé is forduljon: az imának említett beosztása gondoskodik arról, hogy a lélek a földiekbe el ne merüljön, hanem ismét és újra a magasabb, az isteni felé szárnyaló irányt vegyen. A második és a harmadik imádság közt levő időt részben munkával töltötték, részben pedig a szent mise hallgatására fordították. Ugyancsak ezen időre esik, az u. n. Prima után, a káptalan. Ez a káptalan voltaképen egy nagy terem volt, a templom után a legelőkelőbb és a legdíszesebb a kolostorban. A mai nyelven „díszteremnek“ mondhatnók. Az itten tartott összejövetelt szintén káptalannak nevezték. Az aput elfoglalta helyét és következett a káptalan első pontja: a bűn vallomás. A szerzetes nyíltan vádolta magát, ha valami hibát, rendetlenséget, zavart okozó szabálytalanságot követett el. Nem szabad ezt össze téveszteni a sz. gyónással, mely mindig titkos volt s a melynek tárgyát a valóságos bűnök képezték • itt pedig a káp- telanon, a külső hibák nyilvános megvallása történt. Ez a gyakorlat mélyen megalázó De nem szabad felejtenünk, hogy olyan testület jelen- létében folyt az le, melynek mmden egyes ,agja arra kBte, Jt _ Ha valaki nyilvánosán, masok szeme láttára követett el hibát s önmaga Scanned by CamScanner
