Székes-Fejérvári Naptár, 1899 (27. évfolyam)

Szépirodalmi rész

46

jámbor szász egy kukkot sem értett s végre is kénytelen volt zavartan bevallani, hogy nem ért magyarul.

— Kár, — jegyezte meg a királyné röviden, s könnyű főhajtás után folytatta útját lefelé.

Alulról épen egy kisebb tássaság indult fölfelé; mikor az uralkodó nejét megpillantották, mélyen meghajolva félreálltak. Látta ezt felülről az öreg ur s kezdte magát nem jól érezni. Alig győzte bevárni hogy a társaság közelébe érjen s akkor meglehetősen bizonytalan hangon tudakolta, ismerik-e az urak azt a kisasszonyt?

— Miféle kisasszonyt?

— No hát azt a hölgyet, a ki olyan gyorsan ment le a hegyről s önök üdvözöltek.

Azok harsogó kaezajra fakadtak.

— Hiszen az a császárné! »

Az öreg ur úgy állott ott egy pillanatig, mintha a villám csapott volna belé, aztán elmesélte, mi történt vele és siralmas előadását e szavakkal végezte:

— Életemben egyszer lett volna alkalmam a császárnéval be- « szélni s akkor sem tudtam beszélni. Valóban, ö Felségének igaza vau,

kár, hogy nem tudok magyarul.

*

A királyné magyar nyelvmestere Falle Miksa volt, neki jutott a szerencse, hogy Felséges asszonyunkat, ki szivében már magyar volt, nyelvében is azzá tegye. Évekkel ezelőtt megirta Fáik Miksa, hogy mikép jutott ő a királyné közelébe.

Itt közlünk egyet Fáik elbeszéléséből:

E tanórák alig folytak egy-két hétig, és a szoros értelemben vett oktatási jelleg mindinkább háttérbe lépett, annak helyét pedig egy rendkívüli kellemes és — a mennnyire ily körülmények között e szót használni lehet — fesztelen társalgás pótolta. Hű maradtam ama feltevésemhez, hogy koronás tanítványomat ne untassam. Soha egy perczig sem feledkeztem meg ugyan arról, hogy ki az, a kivel szemben ülök, de az ez által kiszabott korlátokon belől, valahányszor valami ártatlan élez vagy tréfa tolult nyelvemre, én bizony azt vissza nem fojtottam, és nagy megelégedésemre láttam, hogy ö Felsége, az ily ötleteken igen jóízűen nevetni képes. Kezdtünk beszélni a napi eseményekről, azután úgy lassacskán átmentünk a politikára általában, s ismét egy pár lépéssel óvatosan előre haladva, ott voltunk a magyarországi ügyeknél. Itt csak annyit mondhatok, hogy még nem találkoztam nővel, a ki hazánk iránt oly benső szeretettel viseltetett volna, mint ő Felsége, a ki annak érdeScanned by CamScanner