Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)
Szépirodalmi rész
^agyd ottan. Szinte tudtam, hogy ez lesz! I)e jól van; ha az ispánért rosszá lettél, maradj is az, ne hozzon az isten se jóra ! — Úgy, úgy! csak mondd ki, a mi a lelked nyomja. Ha ilyen a természeted, jobb is, ha most válunk el, mint a lakodalom után. Te jobbra ^n balra. Akár soh'se lássuk egymást. Köztünk vége mindennek. Így „tépték Össze a babaruhát“ Csér Ambrus, meg az Ibolya Ju'iska. így nem lett az eljegyzésből semmi. Így ment füstbe a lakodalom. Kiadtak egymáson. De hát minderről senki meg nem tudott egy árva betűt sem. Aminthogy a szerelmük csak kettőjük titka volt, az lett a szerelmes szivüknek küiönszakadása is. Hej, ki hitte volna pedig, ki is hihette volna arról a szép lányról, hogy az a göröngyeges útra térjen, mikor még a legöregebb vénasszonyok sem mertek volna róla ilyet szomszédolni! Igaz, hogy az ispánnál szolgált már íélesztendö óta, ö hozta rendbe a házatáját, telte csillogó tükörré a ház minden zugát; az ö keze volt az éltető az egész belső gazdaságban; — de hát bérért tette, rá volt szorulva. Ha mindenkit el kellene áztatnunk, a ki bérért rászorul az idegen munkára! Hej, az az édes-angyalom-képü, az a patyolat kezii, az a darázs- derekú, az a mókuska-lábu büszke szép Juliska, dehogy vetemedhetnék olyasmire! — Rávetemedett pedig! dörmögi keserűen Ambrus. — Minél szebb a leány, annál könnyebben megcsal. — Igen, de ha téged szeret, akármilyen szép is, akárhogy csalogatják is, csak hü az tehozzád! — Eh, csak áltatott, csak hitegetett! feleli Ambrus önmagának; mért nem vallotta hát meg, hogy ki adta neki a selyem-pruszlikot s miért adta? Szegény Ambrus öcsém; könnyű eltaszitani, a kit szeretünk; csak az a baj, hogy a szivünket nem lehet utána hajítani! Az ott marad a keblünkben s utána vágy éjjel-nappal. Ha vádoljuk kimenti. Ha olyan feketére festjük, mint a korom, lemossa a két szemünk patakzó könyével olyan fehérre, mint a gyöngyvirág. Ha azt mondjuk, hogy csak azért se fáj a hűtlensége, azt feleli rá, hogy — keserűvé teszi még a borunkat is. Ha azt vetjük, hogy ellehetünk nála nélkül, azt mondja rá, hogy: meghalok utána! íázegény Ambrus! О neki is annyira szivére esett ez az egész dolog, hogy akármilyen vígnak tekintette is magát, akármennyire fogad- kozott is, hogy : csak azért se búsul, napról-napra fogyott az ereje, jó kedve a fogyó holddal. Utoljára is ágynak esett, betege lett a szerelemnek. — Beteg ám a szegény Csér Ambrus, nagy beteg! hallotta szomszédasszony ? 4* Scanned by CamScanner — 43 -
