Székes-Fejérvári Naptár, 1897 (25. évfolyam)
Szépirodalmi rész
54 A mint közös a mult és annak eredményei : úgy mindnyájunkat illetnek a jövő nagy kötelességei és munkája, mig hazának és hazaszeretetnek a földön értelme lesz. A történet hagyta ránk azt a kapcsolatot, mely az uralkodóház közösségén alapul és a mely a magyar államot felséged többi országaival összeköti. Századok alatt alakult meg ez a viszony és midőn egy nagy katasztrófa után szent István birodalma három darabra széttört, az állam és a nemzet egysége eme kapcsolat mellett lön újra helyreállítva. A jelenkor alakulásai mutatják, hogy erre a kapcsolatra épp oly szükség van ma, mint volt valaha a letűnt századok folyama alatt; mert az erőnek és biztosságnak forrása, nagy és maradandó érdekek sikeres védelmének és érvényesítésének biztosítéka a monarkia mindkét államára nézve. Az osztrák-magyar monarkia hatalmát mindkét állam erejéből meriti. Az együttes erő biztosítja számunkra a béke áldásait és adja meg az igazi súlyt a nemzetközi helyzetben. Ezért mindkét állam érdeke az, hogy az osztrák-magyar monarkia ne csak szilárd és erős legyen, de ezt a meggyőződést mindenütt föl is keltse. így lesz állása erős és szövetsége értékes. Meghajlunk a múlt eme tanulságai előtt és midőn a jövő feladatait átgondoljuk, számot vetünk helyzetünkkel és erőnkkel; önérzettel, de vérmesség és elbizakodás nélkül lépünk át a határon, melyet ünneplésünk a múlt és jövő közé von. Mi a müveit nemzetek közösségében és nagy versenyének közepette élünk. Fejlődésben lépést kell velők tartani. Jól tudjuk, megpróbáltatások, nagy és nem lankadó erőfeszítések várnak ránk. Politikai és társadalmi kérdések, melyek másut már is válságokkal fenyegetnek, nálunk is előtérbe fognak tolulni. Mint történetünk eddigi folyamán, jövőben is készségesen elfogadjuk a polgárosodás nemes és megérlelt vívmányait: de ragaszkodunk államunk nagy történeti alapjaihoz és ápolni fogunk minden föntartó erőt, melyre a múlt tapasztalása rámutat. Ily föntartó erő: a ragaszkodás a trónhoz és az uralkodóházhoz, mely a nemzet minden rétegében ős erővel él, mely abból a meggyőződésből fakad, hogy az uralkodóház és a nemzet érdekét és sorsát, a haza és a király iránti hűséget szétválasztani soha sem lehet. Soha meg ne gyengüljön ez az érzés szivünkben. Soha el ne ho- mályosodjék ez a tudat elménkben. Maradjon ez hagyomány minden időkön át a királyi családban és a nemzetben egyaránt. Midőn hódolatunkat a legmélyebb tisztelettel bemutatjuk, odaadó bizalommal alázatosan kérjük felségedet: legyen vezére törekvéseinknek. A Mindenható különös kegyelmében részesité a nemzetet, midőn