Székes-Fejérvári Naptár, 1897 (25. évfolyam)
Szépirodalmi rész
37 királyi palotához s a törvényhozás hódolását a trónteremben, valamint az impressziót, melyet a menet a nézők s vele együtt az ünneplők százezreire tett. A Vérmezőn. Még birkózott a hajnal az éjszakával, a mikor fölkerekedett a budai részek apraja-nagyja s csapatosan indult a Vérmező felé, hol táborba szállottak a daliás idők aranyos vitézei, hogy megragyogtassák szemeink előtt a múltnak dicsőségét, aztán viszatérjenek megint az álmok országába. A mezőt körülövező dombok megelevenedtek a tarka sokaság- a kik zsibbadó kézzel szorongatták a kantárszárakat, minduntalan tánczra kerekedtek egy-egy nyugtalan telivérrel. A szegény csatlósoknak pokoli tói, a mely megvetette a nap tüzes sugarait s ámulva csodálta azt a nagyobb ragyogást, a mitől szintén forrott a vér és hevesebben dobogtak a szivek. Hat órakor már vig tábori élet nyüzsgött a Vérmezőn. Köröskörül póznákra akasztott táblákat tűzdeltek le a süppedékes földbe, hogy a gyülekező banderisták megláthassák már messziről : hol várják őket fölkantározott paripáik. A betűk rendje szerint három csatasorba osztották a megyék és városok lovasait s a földbe tűzött táblák mutatták meg a helyet, a hol várakozniok kellett az indulásra. A lovasok még aludtak a mikor a csatlósok és huszárok kivezették a föleziezomázott paripákat a táborba. Csak hét óra tájban jöttek a kocsik a bandéristák- kal, de akkor aztán tiz-husz is robogott egymás nyomában. Nyolcz órára már mind egy szálig künn voltak a leventék s a kik együvé tartoztak, odagyültek a saját táblájuk elé s vidám beszélgetés közt várták a kürtszót, a mely megindítja tündöklő seregüket. Némelyikük fölkapott a lovára s bejárta próbaképpen a hatalmas rétet, egyik-másik pedig ellátogatott a szomszédjához, megmutatni a saját paripáját s megcsodálni amazét. Hogy tökéletes legyen e tábori kép, lármázó pereczesek, vizet kínáló asszonyok sürögtek-forogtak a csatlósok és huszárok közt, míg az urak szolgálatára kiküldte mozgó buffetjét az országos kaszinó vendéglőse. Az italnak volt is kelete szépen, mert a kiváncsi nap félre tolta arczárói az éjszaki felhőket s versenyt ragyogtatta sugarait a díszruhák káprázatos fényével. A párduez tropikus fenevad, hát föl sem veszi a mi ba- lavány napunk incselkedését, de a kit megölel, annak ugyancsak hull a verejtéke. Ilyenformán nem is csoda, hogy e kaczagányos daliák nagyon rászorultak a hűsítőkre s hamarosan elpusztítottak mindent, a mi hideg volt és iható. A paripák, a melyek közt akárhány vetekedett vadságra párduez- czal, türelmetlenül ficzánkoltak a táborozás hosszú órái alatt s a csatlósok, Scanned by CamScanner
