Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)
Irodalmi rész
73 A páros élet nem tartott sokáig: Tóth Antal rút haszonlesésből eladta a rektortól vásárolt szamarat felvégi Kis Jánosnak, csupán a csikót tartotta meg s az apja nevelésére bizta, amit helyesen is cselekedett. A csikó hiven követte apja nyomdokait, néha a vidámságának kifejezést adott ugyan a lábaival, holmi gyorspolkát rögtönözve az apja körül, de ez csak ötletszerű rövidséggel történt s a családi komolyság alapvonásait, melyek már zsenge ifjúságában mutatkoztak nála, nem tette kétségessé. Hát mondom, a mint igy behunyt szemekkel visszatekintek a falusi múltamnak változatos tükörébe, ott látom most is a vén Matyit, a borzas- szörü, nagyfejii fiával együtt a falu dombján. A déli rekkenö melegben csupán egy-egy fényesszárnyu kis aranylégy hegedül ide-oda czikázva a domb zöldsége fölött. A kereszt árnyéka lassan-lassan elöbuvik a zöld bozót közül Tóth Antal szamara odaigazitja a hátát ez alá a keskeny árnyék alá, míg a saját árnyékát gyöngéden a fiára teriti és szunyókáló ábrázattal, mozdulatlanul állnak ott mind a ketten, csupán a szájuk mozog, mintha imádkoznának. Sokszor láttam igy ezt a két derék állatot és eltűnődtem azon, hogy vájjon álmodnak-e ilyenkor, vagy pedig gondolkoznak valami ágas-bogas, rejtelmes szamártéma fölött, a mely minden bizonnyal érdekes lehet, ha nem filozófia. így nézve őket, minden keresztény ember hitet merne rá tenni, hogy a legbecsületesebb özvegy szamarat látja a jól nevelt fiával együtt és hogy ezek nyugalma megzavar hatatlanul csendes, lelkűk mint a sima tengerszem, csupán az ég kékjét tükrözi visszat Azonban csalódunk. A vén Matyi egyszer csak mintegy ihletetten fölemeli a fejét és ziháló kebellel valami olyan bus és erőteljes koloratur- éneket kezd, hogy ablakaim rezegnek tőle, s mikor látom, hogy a fia egy octávval magasabb hangon hirtelen belevág az apja énekébe, s igy duettot rögtönözve, egy öt perczig tartó dallamos orditásban az érzelmek minden skáláján átviliaroztatják hangjukat, kénytelen vagyok konstatálni, hogy baritonjukat az operában Zichy Géza csakis hosszú és alapos iskolázás után használhatná. A mi a Tóth Antal szamarának becsületességét illeti ez egy ideig egy mocsoktalari múltnak szivárványa gyanánt kezdett fölötte ékeskedni. „ Tóth Antal büszkén nézett rá és a falusiak is őszintén respektálták. — Az én szamaram becsületes, — szokta volt mondani Tóth Antal. S közmondássá vált nálunk: „Becsületes, mint a Tóth Antal szamara“. Csakhogy ennek a közmondásnak története van. Egyszer ugyanis, hogyan, hogyan nem, a vén Matyi eljátszotta a becsületrend nagy keresztjét s jeliemtelenségének olyan alapvonását árulta 7 Scanned by CamScanner
