Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)
Irodalmi rész
met mosolygott, az est kábító illat gőze, az ifjú remegő karjain soha nem érzett édes andalodásba ringatá. Anikó! — Anikó ! hangzók egyszerre az erdő éji magányában s a szerelmesek ijedve riadának fel édes elmerülésükből. — Anikó megismerte apjának szavát. — .Rémülve kulcsold át a kedvest, s kérdé tőle hogy mit tevő legyen ily körülményekben ? A vadász egy hosszú csókot nyomott ajkára s valamit a fülébe súgván eltávozott. Y. E közben az öreg halász a forráshoz érkezék, Anikó hangos zokogás között panaszold el neki, mi történt, s hozzá adá hogy a korsót keresendő jött légyen el hazulról, megmutatta a póznát is mellyel halászta de a vadász ifjút elhallgatá, mert apját már egyszer — megcsalva nem volt többé lelkiismeretének annyi bátorsága, hogy a megcsalatott apában bizodalmát helyezhessen. Az öreg halász keresései is hasztalanok valának, leányát megdorgáld, s akaratja ellen elszorult szive, midőn eszébe jutott haldokló feleségének végszava; de az ész csakhamar erőt vön a fellobbanó sejtésen, s a szilárd öreg csakhamar aggodalom nélkül folytatá munkáját — mint egy ébbkor. Anikó pedig már nem gondolt a korsóval, Anikó nem gondolt anyja végszavára, az ő gondolata a vadász volt s még alig vala 11 óra, már egy más edénnyel ismét a forráshoz sietett De a vadász még nem volt; dél is eljött s a vadász csak elmaradott. A leányka nyugtalansága tetőpontra hágott — de a vadász csak nem jelent meg, — végtére megtöltvén edényét — szomorúan haza ballagott. És igy múlt el egyik nap a másik után, s Anikó minden nap megcsalatva látá magát reményében. Egész éjjeleken sirt oly annyira hogy vánkosa vizes volt könnyeitől, nappal is csak szemlesütve járt, nem szóllott — nem énekelt, nem ugrált mint máskor — de mélyen és hosszant sóhajtozott. Az öreg pedig észre vevén leánya változását — de mindent a korsónak tulajdonítván, az időtől várt orvoslást — de az orvoslás elmaradt. Salamon herczeg, sejtvén hogy az öreg halász bűne nyomára jön, tüstént másnap paripára ült s egész udvarával együtt Székesfejérvárra vissza hajtatott — hol fényes társaságokban úri kisasszonyok ölelései között, a szegény megcsalatott halász leányról — Anikóról egészen megfeledkezett. Anikó naponként sötétebb búskomorabb lett, — apjának legszorosb vigyázata mellett is kiszökött éjeienként a forráshoz s az egész éjét álmatlan sírással tölté, vagy pedig az erdőben futkozott fel és alá, mintha valamit keresne, ily futkározások után egykor módnélkül elgyöngült — s a forrástól nehány lépésre el dűlt — s a puha pázsiton jótevő álomba szenderedett; midőn reggel felébredett az öreg halász állott előtte! Scanned by CamScanner — 6tí -
