Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)
Irodalmi rész
csinos szép külseje, mely az ifjú herczegnél mint felületes — könnyelmű kéj vadásznál — legtöbbet nyomott, annyira szivébe tapadt, hogy az öreg halász szigorú, tiltó nyilatkozatáról megfelejtkezve, e kellemes ismeretséget folytatni — szilárdan elhatározd; — de hogy ezéljában se az öreg se mások meg ne gátolják azt titkon akard véghez vinni. Azért mihelyt másnap Szegszárdra érkezének meghagyd udvarának, hogy még egy darab ideig itt marad — Székesfej érvárra leendő visszautazásai további időkre halasztván. Imre gazda sólyom szemei észre vevék az ilju forró pillantásait melyeket az vacsora közben leányára lövelt, meginté Anikót, hogy az ily csillogó sima szavú városi urak beszédére és szemjátékára mitse hajtson — és lefesté az örvényt, melybe ily esetben könyelmü hiszékenység a tapasztalatlan falusi leányt dönthetné; — Anikó sóhajtott. Már következő napon ismét felöltözött Salamon herczeg vadász köntösébe, s a jól megjegyzett halásztanya környékén czirkált. Salamon nyilai békében nyugodtak, czifra tegezében az ív zsinegét egy vadra sem feszité, csak Anikó volt gondolatja, csak Anikó szerelme égett kebelében, az öreg házába bemenni nem akart, mert félt az öreg szigorú elveitől, melyek egész tervét elronthatnák, azért csak a sorsra hagyta magát és erősen hitte hogy a szép halászleányt ha ma nem is — előbb utóbb mégis meglátja s ennél neki több nem kellett. Már haza akart indulni, midőn útjában csevegő forrásra akadt, mely fölött lombgazdag cserfa terjesztő árnyékos ágait, a kies vidék oly kinálatos volt hogy a a herczeg egy kissé leheveredni megnem állhatá. Alig hevert le a viruló pázsitra, midőn gyenge suhogást halla, . . feltekint ... és ime szép halász leány jött égszin ingvállba a forrás felé, karjáról kedves korsója csüngvén. Az iijú szive hallhatólag dobogott midőn a kedves leányka korsóját a forrás vizbe mártván, egy csintalan lehajlott ágacska hattyú kebléről a piros kendőt félig elhajtá A leányka gondatlan ártatlanságában nem sejdité hogy a felfödött bájain ügyelő — epedö szemek legelnek — s mig bugyborékoló korsója a forrás vizét sziircsöli kis eper száját dalra nyitá, mely szebben hangzott a csattogó fülemile énekénél — édesebben folyt az erdei forrás vizénél, a dal szomorú vala mert egy édes anyát siratának bús hangjai. IV. A leányka észre vévé felfödött keblét de késő — e pillanatban szökött elő rejtekéböl a figyelő ifjú, és a piruló és keblét zavarban takargató leányt kezénél megragadja. „Megengedj kedves leányka, mond nyájas hangon az ifjú ha énekedben megzavartalak; te könnyeztél szivedet bánat epeszti?“ Scanned by CamScanner- 63 —
