Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)

Irodalmi rész

ebédkéje a jól készített paprikás halból, tejes kasából s pogácsából állott, melyhez egy pohár tiszta forrás viz szolgált italai.

E szorgalmas leány Anikó vala, ki az erdőből egy nagy cserfa tövén fakadó forrás vízből szokta azt hozni „kedves korsójában“ melyet neki édes anyja halála ágyán adott s Anikó azért azt mint szent erek- lyét gondosan őrizte és szerette. „Édes jó leányom, igy szólott az életétől és leányától buczuzó anya Anikóhoz — kincset drágaságot nem hagyhatok örökül, de ott a falfiókban van kedves korsóm, hozd ide csak — — “

Anikó könnyes szemekkel ment a korsóért — az anya pedig folytatá szavait.

„E kedves korsócskát — úgymond — valamint te, — ki tőlem — úgy én is anyámtól kaptam halálos ágyán — de tulajdonképen e korsó még dédanyámtól származik, kinek azt egy szent életű remete ajándékozd, midőn öt már mint felserdült leányzót Gejza vezér udvaránál az igaz hitre keresztelte.

Kedves leányom — igy szólott az Isten embere — fogadd el tőlem e korsót annak emlékezetére, hogy ebből ittad először az üdvözülés italát — viselj reá gondot — mert valamint e korsó törékeny — úgy törékeny erkölcsöd is — de mig ennek gondját viseled Isten áldása oldalod mellől el nem távozik, maradékról maradékra boldog leszesz.

Anikó a korsót kezébe véve, s azt megnézé kiváncsi leány szemeivel ; keble dagadott kezei pedig remegének, mint a kincstalálóé, ki a fényes aranyat tartja markában.

Imigy szólott az isten embere, folytatá a haldokló anya, leányához fordulva — és ime látod, hogy a szent korsó maradékról maradékra szállott és vele az Isten aldása. Fogadd el te is magzatom, őrizd mint szemed világát mert csak addig lész boldog mig azt magadtól el nem hagyod — emlékezz szavaimra — őrizd erkölcsödet — Isten veled — ezzel hátra hanyatlott és meghalt.

Sokaid siratta a szép Anikó édes anyját, mig végre az orvosin idő lassan lassan enyhite fájdalmat — es szeretete tárgya most kizárólag edes apja és a korso, melyre jobban vigyázott mint szeme ^ fényére — lettek.

Imre gazda igen szerette leányában ezen korsóhoz való ragaszkodást — nem épen azon babonás szempontból, melyből azt anyja nézte es ajándékozta Anikónak, hanem mivel a leány ezen ragaszkodásának ^ oly valami gyermekded kifejezést adott, hogy atyjában leányához való szeretetét csak növelte. így élt ezen jámbor család egymást ‘'boldogítva, csendesen és békében, s Imre gazda a jószivü és szerény Anikóból öregségére magának hiv gyámolt Ígért. De másként volt ez megírva a sors könyvében.

— 60 Scanned by CamScanner