Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)

Irodalmi rész

31

Más helyen füstöl a pogány-magyar oltár Előtte a táltos, a kádár meg a bones áll.

Más helyen meglátni hogyan temetkeztek,

Mikor még nem vettek fel a szent keresztet-.

Egy kettészelt sírban vitéz ül lóháton,

Talpig fegyveresen; szemén örök álom.

Csont ő is, a ló is. Ezer esztendőre Csuda, hogy ennyi is megmaradt belőle.

Odább meg mi ragyog ? Vajdahunyad vára: Igazságos Mátyás fényes palotája.

Abban van ám sok kincs, se szeri, se száma Ott van Mátyás király arany-lószerszáma,

Szent Istvánnak kardja, Hunyady sisakja, Kemény János nyerge, arany ezüst rajta;

Hát Kinizsi Pálnak két kardját ki látta?

Ma is rajta ég a török vér rozsdája.

S a régi csatáknak ágyúja, fegyvere,

A Rákóczi-zászlók egész nagy erdeje,

Mind-mind illő rendben itt vagyon kitárva Mindenki bemehet, hogy összecsudálja.

Királyunk is ezért adta le kincstárát:

Aranyát, ezüstjét, sok gyémánt-marháját,

Zrínyi Miklós kardját fegyver-fogasáról,

S mindent, mi házába jutott ez országból.

A török császár is élküldötte nekünk Mik a miénk voltak, s a miket elkértünk:

Mátyás király ezüst-csattos szép könyveit,

A mohácsi mezőn nyugovók kincseit.

S így hát ez a tágas, sok-termü palota,

Nem más. mint nagy múltúnk ereklyés temploma.

Ahogy ezt elhagyjuk, előttünk a jelen: Minden, mi hazánkban készül avagy terem; Minden a mit tudunk kézzel avagy észszel, Tollal és ecsettel, ekével és késsel,

Tűvel és gyaluval, és minden szerszámmal, A sok remek van százötven palotával. Egyikben szörnyű nagy gépek dübörögnek, Másikban frissen vert pénzek hömpölyögnek, Harmadikban olyan bútorok állanak,

Scanned by CamScanner