Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)

Irodalmi rész

A kitűzött nap elindulván, váltig töprenkedtem a hajón, mint akadok rá a János bácsi fogatára; sem én nem ösmerem a kocsist, se ö engem.

De azt se tudhatja, hajón jövök-e vagy vasúton?

S ime, a hogy a parton kiszállok és szétnézek, a sok száz kocsi közt (épen országos vásár volt) egyszer csak felém ugrik egy zömök, fürge legényke s leemeli illendően a kalapját:

— Én viszem a tekintetes urat.

— Hát ki maga?

— A tekintetes Soós uraság kocsisa. Névszerint Faragó János megkövetem alássan,

A legény ke egy összegyűrt papirost suhogtatott meg a markában.

— Mappa van nálam az ábrázatáról.

— Mappa! Én rólam! Meg vagy bolondulva?

Pedig csakugyan igazat mondott. A „Vasárnapi Újság“ azon száma volt nála mely az arczképemet közli.

— A tekintetes asszony adta ide, hogy azt mondja, erről ismerek rá a tekintés urra.

Okos emberek ezek a régiek! gondoltam magamban és fölültem a

csézára. * у

Az urambátyám lovai.

Estefelé értünk Sóvárnokra; jól vitt a két pejkó. Három óra alatt tettük meg a különben négy órányi utat

Legelső dolgom volt, a mi t áttestem az atyafiságos összecsokoló- zásokon, leróni hálámat a lovak iránt. Örömet okoz a magyar embernek. ha a fogatját megdicsérik.

— Pompás lovai vannak János bácsi.

Az Öreg kedvetlenül morgott valamit.

— Igazi táltosok - fontam odább - tüzesek, talán zsarátnokkal eteti őket.

Az öreg ur fájdalmasan sóhajtott.

— Nem az enyémek, édes öcsém.

— Hogyan? Nem a bátyáméi ,,, „Q.

— Az ármádiából valók - folytató mélabusan. Affele "lovak beült az asztalhoz, nagy fejét lehajtotta s szórakozó tan dobolt

ujjaival a tölgyfa-asztal czirádés lapján, csak ne a szaT

egy-egy fél mondat: , , Wait én

— Honvédlovak . . . Milyen gondolat hogy a esiи ‘ ^

tartsam kosztban. S ezzek a kosztot megdolgozzak. Hm. - ' á

"“te“;, beszéltünk ? Igen-igen, hogy a kormánynak vannak

eszméi.

Scanned by CamScanner

69 —