Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)
Irodalmi rész
Alig lovagoltunk háromszáz lépésnyire, a midőn egy 15 főből álló felkelő-csoport rohant elő a bokrok mögül. Ezeket elszántan megtámadtuk. A folkelök sortüzet adtak. A golyók megsebesítették Kranitz káplárt és Bus, Gyalus es Chernovsshy huszárokat. Kis idő múlva találkoztunk a század trombitásával, Völgyivel, a ki, úgymint társai, engem halottnak hitt. Elmondta, hogy a század romjai szanaszét kóborolnak az erdőségben. Gyülekezőt fuvattam vele és erre a jelre a huszárok egyenként lovagoltak elő. Nagy örömmel biztatták egymást: — Hála Isten! El a kapitány ur; jertek gyorsan hozzá! Csakhamar együtt volt az az ötven huszár, a kik túlélték ezt a végzetes napot. Mialatt sorba állítottam őket, megérkezett Milinkovich százados is. Megvadult paripája Maglaj előtt ledobta és ő gyalog volt kénytelen menekülni. Egy Polgár nevű huszár meglátta a szaladó századost, odaugratott hozzá és lovát rendelkezésére bocsátotta, csak igy menekülhetett meg. Igazán szép példája a katonai önfeláldozásnak ! Dobojig csak két jelentéktelen qaleset ért bennünket. Koznán ugyanis elvesztettünk egy lovat. Dobojtól egy kilométernyi távolságban az elővéd egy embere azt a jelentést tette, hogy a hely felkelőktől van megszállva Miután ez nem egyezett meg azzal a feltevéssel, hogy a hadsereg zöme már bevonult Dobojba, az elővéd vezetőjének azt az utasítást küldtem,, hogy tájékozza magát alaposabban a dolgok állása felöl. Csakhamar megjött az a másik jelentés, hogy az Uzora-hid mögött nincsenek inzurgensek, hanem a 21. számú „belga-к irály“ gyalogsági ezrednek egy százada áll ott ÍSehadek százados vezérlete alatt. Este 7 órakor érkeztünk oda. A baj társak nagy örömmel fogadtak és Schadek százados mindent megtett sebesültjeim érdekében, a kiket a lovakhoz kötözve hoztunk magunkkal. DobojLol eleimet és a lovaknak abrakot is rendelt. Rövid pihenő után a hídon keresztül Dobojba lovagoltunk. A város háta mögött egy marhalegelőn ütöttünk ezután tábort. A legénység csakhamar el volt látva eleiemmel es lovakat is meg- abrakoltuk. A szegény állatokat a nap fáradalmai annyira megviselték, * hogy sokan közülök nem akartak enni. Ezek közül kilencz másnapra elhullott. Még az nap este elmentem ő exczellencziájához, a parancsnokló tábornokhoz és bejelentettem neki megérkezésemet, hozzátéve, hogy " 127 huszárt és 84 lovat vesztettem el. — Tulbátrak voltatok — szólott Philippovich báró - nem kellett volna °ly messzire előre nyomulni és annyi embert feláldozni!- Kegyelmes ur tudja - feleltem — hogy az expedicziónak nem én voltam a parancsnoka. Ha én lettem volna a vezénylő, nem mentem ' olna lépre és elővigyázóbban cselekedtem \olna! — 67 — Scanned by CamScanner
