Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)

Irodalmi rész

Milinhovich, mint mindig, most is velem együtt a század élén lovagolt.

Valóságos vesszőfutás volt ez, az ellenség golyózápora között- Két oldalról bokrok, cserjék mögül és egyéb búvóhelyekről tüzeltek reánk a felkelők.

Csakhamar elértük a Livnica patakon keresztül vezető hidat, а л melyet a felkelőknek egy csapatja tartott megszállva, a kik puskalövésekkel fogadtak bennünket. Megkerülni a hidat nem lehetett; nem maradt tehát más hátra, mint gyors ügetésben végig robogni a hídon. Itt eset el derék őrmesterem Klempay lovag. »

Déli 12 órakor Magláj közelébe jutottunk, a hol az előőrsöt vezető Kosa káplár a következő jelentést tette:

— Jelentem alásan, Maglájon nem lehet keresztülmenni; az ut el van zárva. A maglájiak körülbelül három, ezren felfegyverkezve, lövésre készen, két ágyúval résen állnak. Heideck főhadnagy urat és 15 huszárt legyilkoltak. A megöltek levágott fővel az országút közepén feküsznek.

Ezt a rémes jelentést végig hallgatta az odalovagolt Milinkovieh százados is. A fölkelök az Őrjáratot nem bántották, mert a század zömét akarták megsemmisíteni. Időközben az inzurgensek két parasztkocsit állítottak részűt az útra, hogy a szabad mozgást igy is lehetetlenné tegyék.

Ebben a kritikus pillanatban, a mikor az erdőséggel szegélyezett ut két oldaláról egyre tüzeltek ránk a felkelők, 'mögöttünk meg a zsepei felkelők fenyegettek, nem maradt más hátra mint egy elszánt rohammal keresztültörni az utunkat elzáró akadályon. Nem volt veszteni való idő. Megadtam a parancsot:

— Vágtass! (Marsch-marsch !)

Bátor huszárjaim megeresztett kantárszárral rugtattak előre, .hogy az egyedüli közlekedési vonalon, utat törjenek maguknak. Előbb azonban az élénkbe állított parasztszekeroken kellett átugratni. Valóságos sortiiz- zel fogadtak itt az inzurgensek.

Itt szenvedtük a legnagyobb veszteséget. A bátor Chorinszky főhadnagy is itt eset el. A házak ablakaiból és a háztetőkről lőttek ránk a, felkelők. Ebben a veszedelmes tűzben értünk a házcsoport végére.

Az ut egyik hajtásánál lovamat két golyó találta. Az állat összerogyott s én vele együtt egy csomó szintén felbukott huszárra és lóra. estem. Az utánunk jövök fölöttünk robogtak el. Én egy Vadász nevű ^

káplárra estem, a ki arra kért, hogy szabadítsam meg a tehertől, pedig magamon sem tudtam segíteni. Végre a felbukott lovakat, nagynehezen talpra állítottuk, úgy, hogy tovább lehetett menni. Én egy legénységi lóra ültem s Kranitz és Vadász káplárokkal és Gyalus, Csirnanszky és , Hús közhuszárokkal sietve tovább menekültem. Mi voltunk az utolsók, a kik a véres eset színhelyét odahagytuk.

Scanned by CamScanner- 66 —