Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)

Irodalmi rész

Tgy bullt el ö a jó, az igaz hazafi, az ártatlan, a hazáért! Így halt meg Mansbarth Antal, a fáradhatatlan buzgalmu csákbe- renyi plébános, férfikorának tavaszán, életének 27-ik évében. Keseregtek gyászos elhunyta fölött, egy jó atya, egy gondos anya, kik benne öreg­ségük gyámolát vesztették el; kesergett egy forrón szeretett nagybátya, ki akkor jeles falusi lelkész volt, később pedig a fehérvári káptalan egyik födignitása ; keseregtek rokonai, barátai, paptársai, kiket csak az vigasztalt, hogy paptársuk a magyar hazáért s a népek szabadságáért halt dicső halált, ekként bizonyítván be a kath. pap rendületlen s min­denre kész hazafiságát. A vértanú teste a róm. kath. temetőben tétetett Őrök nyugalomra; sírját a kegyelet díszes kőkereszttel jelölte meg, melyen e fölirat olvas- nató: „Mansbarth Antal, róm. kath. plébánosnak, ki 27 éves korában 1849. julius 12-én meghalt.“ • Még csak azt említjük meg röviden, hogy őt és Szikszay János ref- paptársát Buder Endre jegyző, Hub István, fövadász és Axraan József kántor-tauitó, csákberényi lakosok — tehát saját híveik — árulták el és vádolták az osztrák sereg parancsnokánál; azzal vádolván őket, hogy a dinasztia letétele mellett prédikáltak, a katonaság ellen izgattak s a né­pet fegyveres ellenállásra, vagyis a haza védelmére buzdították s ez elég volt, hogy a két jeles hazafi kegyetlen módon legyilkoltassék. Nyugodjanak békében a dicső vértanuk! SUPKA JEROMOS. Л árpalotán született 1832-ben. Iskoláit szülőföldén, Veszprémben és Pécsett végezte. Éppen bölcsészeti hallgató volt 1848-ban, midőn a haza védelmére, fegy­verfogásra lön felszólítva a fiatalság. Az alig 16 éves Supka is a verbunkosok zászlója alá állott és besoroztatta magát tüzérnek. Az ágyúval valú bánásmódhoz a gyermek-honvéd oly jól értett, hogy pár hét múlva fo- tüzérmesterré léptették elő. Mint ilyen különösen a Dunántúl vett részt számos nagy ütkö­zetben; végül Komáromba került és híven kitartott a kapituláczióig. — A szabadságharcz után Pesten bujdosott. Jó emberek adták a fiatal honvédet kézröl-kézre és rejtegették a kémek elől. Az üldözések megszűntével folytatta megszakasztott tanulmányait mint zirczi apát meghalt 1891. évi február hó 17-én. Áldás a hős paphonvéd emlékére! Scanned by CamScanner- 47 —

Next

/
Thumbnails
Contents