Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)
Irodalmi rész
Távolabb, a czigányok előtt felállított asztal mellett ülnek az öregebbek; ügyetlen pajkossággal csippentenek hol itt, hol ott egyet az éltesebb asszonyokon, a kik bodros fókötöjük alól mosolyognak. - ()tt ül az örömapa is; csak úgy fénylik arcza. Nem tudni mitől: az örömtől, vagy a bor tüzétöl? Mellette ül Boros Pista is; nagyon be van „törülközve.« — Pali, a ki csillagod van! — kurjant a prímásnak. — Nincs itt, kirem, nincs itt! — mondja mar huszadszor a másod- primás. — Kilelte a hideg megint. — No hát aki... Ni te ne! úgy húzzad, hogy hát: tajda ... Kis- Kecsege András! mondja meg kend nékem, ha huszár volt: nagy patak-e az a tenger ? — Hej, az áldóját, ha borrá válnék. . . Elrágódnék Isten tudja meddig ezen az egy tárgyon : ha oda nem kiáltana valaki a tánczos párok közül: — Ni te, Boros Pista! — hát a rózsád hol van? — Az én rózsám? — Üti föl nagy fejét, melyen az erek vastagon kidagadtak az italtól, táncztól; vérben forgó szemeit bambán fordítja a kérdező felé. — Már mint az én rózsám? — A’ hát. — El se járod vele a menyasszonytánczot? — Aho — haj — haj! — s buta röhögéssel tápászkodik föl az asztaltól; tántorgó léptekkel indul a ház felé. IV. Szól a zene, hangzik a tánczolók kurjantása. El-elkapja a szél: elviszi messzire. Szalmafódeles házikó eresze alatt, falóczán fekszik Pali az első prímás. Sárga arczán a szem alatt nagy karikák, fekete szemei mély üregből fénylenek ki, mint két alvófélben levő üszők; fürtös haja összecsapzott, lecsüng homlokára; a ruhái czábár módra összeránczosodva, mintha görcs kínozta volna fetrengése közben. — Ha a szellő arra lendül, elhozza a vigság hangját: összerándul, összeszorítja a fogát. ' Futna, futna ezek elöl a hangok elöl, de hát — hova? — de hát... de hát nem bir. — Futna is, meg maradna is. — Behunyja a szemét s ott látja maga előtt lebegni azt, a ki neki arany kalász volt; ott látja lebegni mosolyogva, táncztól piros arczczal. — Ez a szem volt neki a legszebbik csillag; ez a kis ajk a menyország kapuja; azok a karok... Most fehér fátyolát meglebbenti a szél, kézröl-kézre perdül... Hajh! de elfeledte ... de hamar elfeledte ... — Ki tépi le homlokodról koszorúdat? Beborítod csókjaiddal? — Rámosolyogsz? — Nem! Megállj, meg! - Én huzom el menyasszony' nótádot... Utoljára . .. Vigadj rajta, ha van szived. — 62 — Scanned by CamScanner
