Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)
Irodalmi rész
A szobalány ujfent kileste s elmondta a királynak. A király meg-meg hivatja Jankót. — Mit parancsolsz felséges királyom? Nem egyebet, mondd meg nekem, mi mellett puczczoltál hajnalban? — Mit türöm-tagadom felséges királyom, egy arany kacsatollu mellett. — No hát eredj, — igy mondja a király neki — kerítsd elő nekem azt a kacsát, a kiből az az egy szál aranytollu kiesett, mert ha nem, megöletlek. Lemegy Jankó meg-meg az istállóba, ráborul ottan a lovára s elpanaszolja nagy sirva-ríva a király kívánságát. — Soh’se busulj, — vigasztalja a lova — majd segítek én azon, csak eredj föl a királyhoz, aztán kérj nekem 2 véka kölest, 2 véka sört, 2 véka zsarátnakot. A király most is azonszerint kimérette, a ló pedig tisztára felette, felitta mind, azzal elindultak. Azt mondja aztán a lova Jankónak az utón: — Tudod-e hát, hova megyünk, édes gazdám? Nem egyébhez, ahhoz a vén banyához, a kinek a lányát elloptuk, ott van az aranykacsa is egy szobában. Van azon a szobán kilenczvenkilencz lakat; adok neked egy aranyvesszöt, értesd azt mindenik lakathoz, akkor az mind kinyílik. Az aranykacsának meg majd fogd be a száját, mert hamis a kacsa-féle, még elgaggantja magát. Hogy pedig a vén asszony ránk ne ismerjen, te válsz egy vén remetévé, én meg egy rossz, fáradt *) szamárrá. A hogy elérik a házat a kiben a vén asszony lakált, megrázkódik a lova Jankónak s válik ő egy vén remetévé, a lova meg egy fáradt szamárrá. Beköszön Jankó mint remetéhez illik s elmondja, hogy éjszakára szállást keresne. — Adnék én, — igy felel neki az öreg asszony — de a múltkor is megcsalt egy vén hunczut koldus, elvitte a gyönyörű aranyhaju lanyomat. No mégis annyira, hogy a vén banyának megesett a szive, adott ö éjjeli szállást. Jól ettek, ittak, hanem a vén asszony megint bekapott a sok bortól, annyira, hogy ott aludt el, a hol ült. Akkor Jankó kilopakodik s szépen okosan elbánik a 99 lakattal, megkapja az aranykacsa száját s az aranyfészekkel együtt a hóna alá veszi. He mikor a lovára akart ülni, a kacsa száját eleresztette, az meg elgaggantotta magát s arra a vén asszony felérzett. Itten a Jankó lova most már nem kérdezte, hogy: „hogy’ menjünk édes gazdám?“, hanem ment, a hogy tudott. A vén banya meg seprőre ült s utánnuk eredt. — 51 — *) Fáradt sovány. Scanned by CamScanner
