Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)

Irodalmi rész

— 62

Már majd utói érte őket. Azt mondja akkor a ló:

Ereszsz édes gazdám, mert im' a vén asszony lehellete a szőrömet is perzseli már.

De hogy Jankó ijedtében nem eresztette, arra a ló megkeseredett s olyan gyepet kivetett a földből, mint a malomkő, az meg egyenesen a vén asszony mellének ment, de oly erővel, hogy a vén banya egybe meghalt s szurokká vált. Az aranykacsát meg haza vitték.

*

* *

Harmadik nap ujfent beitta Jankó a font gyertyát s elővette az arany patkót, a mellett puczczolt.

A szobalány megint kilcste s elárulta a királynak, az meg egybe kérdőre vonta, hogy hát mi mellett puczczolt?1

— Mit tiirüm-tagadom, egy aranypatkó mellett.

Akkor a király megparancsolta Jankónak, hogy ezt is hozza elő, mert ha nem, ő bizony megöleti.

(Azt meghát utólrul mondom el, hogy a király azért parancsolt igy rá Jankóra, mert az aranyhaju leány azt mondta a királynak, hogy addig nem megy hozzá feleségül, mig az aranykacsa, meg az aranyparipa elé nem lesz.)

Lement hát Jankó nagy sirással-rivással az istállóba, elpanaszolja a lovának a király kívánságát.

Azt mondja akkor a ló neki:

— Eredj te be édes gazdám, kérj nekem a királytól 3 véka kölest. 3 véka sört, 3 véka zsarátnokot, egy ásót, egy lapátot, azonkívül pedig három bivalybört, egy árat, egy dratvát meg fódó-szijjat.

A király mindent megadott.

Mikor a ló a kölest, sert tisztára megette, megitta, meg a három véka zsarátnakot felszippantotta, felpakolta Jankó a holmit, ráült, aztán mentek, mint a szél, mint a golyóbis, a kit puskából kilőnek s meg sem álltak, mig tengert nem értek.

A tengerparton volt egy kis hársfa. Azt mondja ott a lova Jankónak :

— No édes gazdám, áss ide ez alá olyan güdröt, hogy épen csak a fejemet tudjam kitartani.

Azt kiásta.

— No most varrd a három bivalybőrt rám.

Azt rávarrta.

— Aztán csinálj egy hársfa-kantárt.

Azt is csinált Jankó.

— No most édes gazdám, látod ott a tenger szigetjében azt a szép

arany-ménest? . ^

Scanned by CamScanner