Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)
Irodalmi rész
tizenegy lesz, vagy tizenöt . . . vagy tizenkilenez, vagy . . . (Számolja.) fiz, tizenkettő, tizennégy, tizenhat... (Örömmel.) tizennyolca! Tizennyolca ! páros! Mindig fog szeretni! Tizennyolcz! Oh! mily boldog vagyok. (Megcsókolja a nyaklánczot.) Tizennyolcz! tizennyolcz! tizennyolcz! Oh: hogy fogok vigyázni, hogy csak egy is el ne törjön, csak tizenhét maradna. — Tizennyolcz! . . . Úgy féltem, mikor számoltam. Most ... oh! most, nem tudom, mi lel, de . . . Minden félelem, minden reménység, minden „ izgatottság . . . alig tudok lélegzem . , . majd megfulok . . . levegőre van szükségem . . . Csak ki kell nyitnom az ablakot, ez igen egyszeriV (Félre- ' húzza a függönyöket, kívül nappali világosság.) Ah! Istenem! .. . hogyan? ... egész világosság van! . . . (Kinyitja az ablakot.) A madarak már mind fölkeltek . . . De ilyet! Hány óra van hát? (Az órára néz.) Hat óra! De, hiszen akkor ez nem tegnap, ez.. . ez ma! Ma, nemsokára . . . nevetni és sírni szeretnék egyszerre! . . . Mama mindjárt itt lesz, hogy felköltsön!,. . Szegény mama, ez utolszor történik! . . . (Arczát zsebkendőjébe temetve felsóhajt, azután a tükörbe néz.) No ugyan szép vagyok halvány arczom - mal és vörös szemeimmel, éppen menyegzőm napjára. — Ah! azt fogom telelni . . . hogy rosszul aludtam, ez az egész ... Ez csak természetes, a házasság előestéjén. (Megcsókolja a nyaklánczot.) Tizennyolcz! oh! mily szerencse! _________„Budapesti Hírlapu 1890. ж ЩI? Irta: Petrikás Mór. temető ködös honába Megkérdek minden sírkeresztet, ^CjVándorútam gyakran betér. Szomorún, gyászlón mind felel: «F Hallgatom a fejfák beszédét, — Itt tort virágszál, élte teljén, Mind-mind olyan sokat beszél. Ott bánattól agg lm kebel! Kik itt fekiisznek, lenn a főidben, Itt, tengerözön kín temetve: Ezek csupán a boldogok. Átok, panasz, könyek amott! A sors kemény szavára többé Lássátok a holtak honában Szivük nem reszket, nem dobog. Hány seb talált már balzsamot? A temető ködös honában , Gyakran szoktam merengeni. A titkos lég itt tört sziveknek Bús sóhajával van teli. A fejfák némán integetnek: ttajtuk fel-felzokog a szél. Mindenik egy-egy nagy sötét vád... Mind-mind olyan sokat beszél! („Koszom.“ 1884.) * \ — 45 — Scanned by CamScanner
