Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)
Irodalmi rész
asszonyom? — Igen, asszonyom, két hónapra Olaszországba: Róma, Nápoly, Firenze; a Vatikán, a Vezúv, Michel Angelo. A Mont Cenisn át térünk haza; azt mondják, hogy ez nagyon érdekes, meg kell. ezt is néznünk. — Nem unja ön az utazást, asszonyom? — Sőt ellenkezőleg, asszonyom, imádom! . . . Visszatérőben meglátogatjuk l'árisban anyámat, rokonainkat s végre férjem jószágaira utazunk. (Természetes hangon.) És I igy elfecsegünk egy rövid félórát; azután megint: Asszonyom, uram. — Uram. asszonyom. Azután kocsiba, hogy megint elöl kezdjük. Egyszer Podovna herczegnönél voltam, a mikor egy fiatal házaspár jött oda. Hallgatóztam; majdnem szóról-szóra ezeket mondták. Azt, hiszem, hogy ez mindig igy történik. A múlt évben, — igen, körülbelül ilyen időtájt, — mégis egy kicsit jókorább, még fütöttek, a tél vége felé volt, — azt mondták előttem, hogy Montelosék elválnak. Kérdeztem, hogy miért — én mindig kérdezem, miért — azt felelték, hogy már nem szeretik egymást. Hát férj és feleség megszűnhetnek valaha szeretni egymást. Nem szeretni többé, hogyan lehetséges az? . . . Hát megeshetik az. hogy valaki nem szereti többé az anyját? — És ezt, emlékszem rá, oly egyszerűen, oly közömbösen felelték . . . mintha azt mondták volna: „Mert utazniok kellett és mindegyikök más utat választott“ . . . Elválni? ez bizonyosan nagyon ritkán fordul elő, ez olyan különös, olyan ... — Nekem úgy tetszik, hogy ez bolondság . . . Olyan, mint az az ember, a ki felszáll a légkajón és a mikor már feljutott egész magasra, maga szaggatja szét a gömböt. . . Akkor hát nem volt érdemes felszállani . . . Ez a haszontalan gondolat megzavart . . . Ha valaha megszűnnék engem szere . . . Hogy lehetne azt előre tudni? . . . (Egy ekszertokból türkiz-nyaklánczot vesz elő) Ez jó gondolat! ... Ez a nyaklácz csupa türkiz . . . Azt hallottam, hogy a türkiz csudálatos kő, a mely változtatja szinét annak sorsa szerint, a ki viseli: tiszta kék, ha gazdája boldog és zöldes, halvány, repedezett, ha gazdája szerencsétlenné lesz ... ha már nem szeretik többé! — Lássuk csak! (Örvendve) Mind a legtisztább kékek, mint az ég! Én együgyű! hiszen csak most kerültek ki a boltból, még nem használta senki . . . Viselni kell előbb, idő kell . . . Mégis nagyon szerettem volna tudni, ha . . . (halkan) ha fog-e szeretni mindig, mindig . . . (Homlokára üt). Ah! ha páros: igen ... és ha páratlan . . . Hadd számolom . . . — Kettő, négy . . . — Oh! nem merem: tálán nagyon rossz dolog, a mit én itt elkövetni akarok . . . hinni ilyesféle babonákban! — Végre, mindegy, legalább meg fog nyugtatni, ha páros . • • és, szent Isten! ha páratlan . . . nem tulajdonitok neki semmi fontosságot! . . . (Számolja). Kettő, négy, hat, nyolez ... Oh! hogy dohog a szivem . . > Hátha I _ 44 — Scanned by CamScanner
