Székes-Fejérvári Naptár, 1891 (19. évfolyam)
Irodalmi rész
47 gyakran felette nehéz elhatározni, mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekinteni azt, a mit maga óhajt; s több Ízben tapasztaltam, hogy nem a leghangosabb szó volt a valóságos közvélemény. De van egy hü barátom, kinek szava még a közvélemény szavánál is fontosabb előttem, kivel én soha nem alkuszom, mert parancsát szentnek tartom, s kinek neheztelését magamra nézve legsúlyosabb csapásnak tekinteném, és ezen hü barátom: önlelkiismeretem. Ennek parancsát követtem most is, midőn nyíltan, határozottan s tartózkodás nélkül jelentettem ki meggyőződésemet; a tisztelt ház határozni fog belátása szerint, én teljesítettem kötelességemet. Nincs egyéb hátra, mint benyújtanom indítványozott fölirási javaslatom, mit ezennel teljesítek. Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod, Még a féregtől se fordítod el arczod, Látod a jövendőt csak úgy, mint a múltat, Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat, Nemzeteknek sorsát intézed egedbül, Vezeted napfényen, árnyakon keresztül : Függjön tekinteted a mi szép hazánkon, Minden porszemére tőled áldás szálljon ! Te tudod legjobban : drága föld ez nékünk, Minden talpalatját megáztatta vérünk. Őseink porából fakad itt a fűszál, Végig a levegőn az ö sóhajuk száll. Századok keservét hordozza a szellő, Honfigyász az égen a fekete felhő, Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt — Óh nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat! Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak, Parancsolj, Uram, az égi madaraknak: Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan Sírjaikon szerte a magyar hazában. Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot, Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott! Kegyeletes utód szórja be virággal S tandíjon a portól századokon által. Scanned by CamScanner r |
