Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
— 56 — — Hát kunérozza ! ? — Tyhü, lelkem! de még hogyan! De hát úgy kell neki, ő az oka. Mért kényeztette ngy el? Minden kis gondolatját parancsolatnak vette és minden kis gusztusát telj esitette, ha magától vonta is meg azt a pénzt. Hja! nem kell olyan bolondnak lenni! Mi haszna is van belőle? Elkényeztette, hát most csak szedje a gyümölcsöt! — Hát volt valamikor vagyona is ennek az asszonynak ? — De volt ám! hát miből élnének most, hűm? Hanem hát már alighanem a végére jártak, pedig akkor majd szomorúan néz ki náluk, mert az ura orvos volt, az orvosok meg nem kapnak nyugdíjat; hát ha nem szereztek fiatalságukban, nincs mit harapni öregségükre! — Már pedig alighanem nincs nekik mit harapni, mert annak az asszonyságnak ugyancsak be van esve az orczája — mondta vigyorogva a szolga. — Benn volt maga a szobában? Nem? Nem ereszt be oda senkit az asszony. Úgy őrzi azt az elszáradt urát, mint valami csodát. Azt mondják, csúnya is ám! Egész zöld az arcza, a szemei meg sárgák, mint a farkasé, aztán forognak, mint a tüzes glóbics. Furcsa egy isten csodája lehet az! Azt mondja a tejes asszony, aki hozzájuk tejet hord, hogy úgy tud kiáltani, ha valamit nem tesznek a kedvére, mint egy bestia. Máskor meg sir és bocsánatot kér a feleségétől a sok rósz szóért. Azt tartom, elment ennek az esze tisztára a sok betegségtől! — Nem bánom én, ha akármit csinál is, csak fizessen már egyszer az az asszony. Engem szid a gazdám, ha nem viszek pénzt. Dejszen! majd le is foglaltatja mindenét! — Mi a fránya! hát annyira vagyunk? No, akkor nekem is hozzá kell látnom, mert itt a házbér ideje és nem fizette még ki a fertályt. Felmegyek hozzá még ma és kilármázom az adósságot a zsebjéből! — Ott hiába lármáz, ahol nincs semmi! — felelt nagy bölcsen a laboráns és elódalgott. — Csil . . . li . . . ling . . . gling! — szólalt meg a csengetyü nagy zajjal a beteg lakása ajtaján. — Már megint az az átkozott csengetyü! — kiáltott fel bosszúsan a beteg. — Ki ne menj, azt mondom! Csak azért se, juszt se! Hogy megrántotta a majom! agyon kellene lőni az ilyen emberkinzót! — Csil . . . ling . . . ling . . . szólalt meg másodszor, még erélyesebben a csengetyü. A beteg felkapta sápadt arczát a vánkosról, s dühösen sziszegett: — Szemtelen ! gyalázatos!! . . . ne nyisd ki! csak azért se !! De a halovány asszony felemelkedett helyéből, s csititólag suttogta : Scanned by CamScanner
