Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)

Irodalmi rész

57

— Mindjárt itt leszek Lajos, ebben a perczben. Csak légy nyugodt. Kimegyek, összeszidom! Jól összeszidom, hogy téged háborgatni mert! — s szeliden megsimogatta azt a kopaszodó, fehér fejet.

— Verd meg! üsd agyon! — hörögte dühtől eltorzult arczczal a beteg.

A csöngetyüt harmadszor is’ megrántották s a szegény, szenvedő asszony hevesen dobogó szivvel nyitott ajtót: vájjon melyik kínzója lép be rajta?

A potrohos házmesterné mérges, kipirult arczczal állt az ajtónál és hatalmasan lármázott.

— No, ez aztán szép história, mondhatom ! Dicső egy ház! Gyönyörű lakók! Pénzt csinálnak-e odabenn, vagy miféle istentelen dolgon studiroznak? hogy oda senki fiának nincs bepillantása!

És lármázott, kiabált, dühöngött, gorombáskodott tovább olyan gyors egymásutánban, hogy lehetetlen volt e gördülékeny szóáradatnak gátot vetni.

Sórátné türelmetlenül várt, hogy bevégezze. Azt hitte, tüzes parázson áll izgatottságában, mert folyton csengetett a beteg a kézi csenge- tyüvel, mely annak türelmetlenségéről, nyugtalanságáról tanúskodott.

Végre, keserves, kinos tusa után, melyet az ö szegénysége küzdött a házmesterné gorombaságával, sikerült beható könyörgés, rábeszélés, ígérettel elcsendesiteni azt a lármázó Cerberust, s a lesújtott asszony csendesen, magára erőszakolt nyugalommal leült szokott helyére és ismét ott villogott a kötőtű reszkető kezében.

Arczára a kétségbeeső aggódás még árnyat vont és ajkszegletei idegesen vonaglottak, mintha leküzdene egy keserves sírást.

— Ki volt ez a dühöngő, kiabáló Sybilla? Alighanem a Lipótme- zőröl szalasztották ezt el, vagy mi!

— A házmesterné volt! — felelt halk rezgő hangon az asszony.

— Mit akart az a recsegő banya?

— Valami csekélységet. Sokáig megvárakoztattam, azért haragudott! — felelt kitérően.

Nem akarta a beteget azzal nyugtalanítani, hogy megmondja neki az igazi okot. Nem akarta azt az ingerlékeny kedélyt elmérgesiteni a kifárasztó gondok súlyával. Magának akart megtartani minden lelki bánfáimat, aggodalmat, gondot, csalódást...........férjének úgy is elég sok

kijutott a testi szenvedésből.

— Azt akarom, cselédet fogadj ! — szólt a beteg lecsendesedve. — Miért futsz te mindig magad ajtót nyitni? Nem vagy te ahhoz szokva, hogy veled minden durva ember szóba álljon! a te finom lelkületed fájhat ilyen emberek érintésétől .... Már öreg is vagy, nem való neked Scanned by CamScanner