Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
54 Egy távirat. — Irta: Síkor Margit. — — Csak még egy hétig várjon a gyógyszerész nr, nagyon kéretem, csak egyetlen egy hétig! az alatt okvetlenül megjön a régóta várt pénz! Lehetetlen, hogy továbbra is elmaradjon, hisz már mióta várom minden nap, minden órában! És a tisztes matróna hosszan, aggodalmasan sóhajtott. — De az uram meghagyta, hogy pénz nélkül haza ne menjek! — felelt zavartalanul a laboráns. — Már két évi gyógyszerek árával adós és soha sem tud fizetni! Az én uram sem kapja ingyen a gyógyszereket, — tette hozzá, fölbátorodva a szorongatott öreg asszony csüggedt, szomorú arczkifejezésétől. — Mikor fizet hát már a ténsasszony?! Akinek nincs pénze, ne gyógyittassa magát, én csak azt mondom! Az öreg asszony elpirult e nekibátorodott hangra. Eájt neki az, hogy mióta szegény, mindenki csak olyan félvállról mert vele beszélni, holott addig, mig a sors kedvezett neki, alázatoskodtak előtte az emberek. — Legyen nyugodt a gazdája — felelte remegő, bizonytalan hangon — mindenesetre ki lesz egyenlítve a számla egy hét lefolyása alatt. Addig csak elvárhat! — ’Iszen hallom ezt már egy félesztendő óta. Egyebet sem tud a ténsasszony, mint az embert hitegetni. Ez legyen ám az utolsó, hogy lóvá tesz bennünket, mert én nem lótok-futok a nyakára, hiába! Több czipőt koptatok, mint a mennyi a fizetésem! Aztán azt üzente a téns gyógyszerész ur, hogy majd ekzekváltat ám, ha nem lesz itt minél előbb az a pénz! Isten áldja! — s mormogva, dörmögve csapta be maga után az ajtót. —■ Istenem! sóhajtott megtörtén az öreg asszony, és két kezébe fogta galambösz fejét.—Istenein! meddig hagysz még gyötörni! ? A szobából heves csöngetés hallott ki. Sórátné végig simította izzó homlokát s szenvedő arczára nyugalmas, derült kifejezést erőszakolva, besietett a szobába. Scanned by CamScanner
