Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1943
III. Az intézet története az 1943—44. iskolai évben. Az immár ötödik éve dúló világháború egészen kivételes nehézségeket hozott az iskolai munkára. Négy hónapi szünet után láttuk viszont növendékeinket. Ez a négy hónapi vakáció erős nyomokat hagyott tanítványaink munkakészségén és viselkedésén egyaránt. Minden igyekezettel azon voltunk, hogy a zavaró hatásokat ellensúlyozzuk és a rendes munka-ütemet felvegyük. Az előre jól átgondolt és a lényegre szorítkozó tananyagbeosztás alapján kemény munkához láttunk, és következetes kitartással érhettünk el az öt hónap végén annyira, hogy a kitűzött anyagot elvégeztük, mindössze az ismétlések maradtak el. S ezt az öt hónapi munkaidőt is hányszor zavarta, rövidítette meg légo-szolgálat, légiriadó, stb. Lázas, hősies munka-teljesítmény volt! Hála a jó Istennek, komolyan gondolkodó tanítványaink megértették az idők jelét és készséggel végezték a többlet-munkát, hiszen minden igyekezetünk az ő jövőjüket kívánta szolgálni. ^ I Értekezletek. Tanításunk és nevelésünk egységét és következetességét I : voltak hivatva szolgálni a megtartott értekezletek. A nm. VKM. úr 9222/1943. sz. rendelete alapján az alakuló tanácskozmányt okt. 23-án tartottuk meg. Ezen a tanácskozmányon az igazgató nyújtott tájékoztatást a teendőkről és felhívta a tanári testület figyelmét az igen rövidnek Ígérkező iskolai évben követendő eljárásokra, szempontokra. Az évnyitó tanácskozmányt megelőzően kellett megtartanunk a Rt. által előírt módszeres és nevelési tárgyú értekezleteket. A szept. 23-án tartott I. módszeres értekezleten Suhajda Róbert igazgató adott útmutatást az iskolai élet minden mozzanatára. Szept. 29-én I. nevelési tárgyú értekezletünket tartottuk meg. Ezen az értekezleten Mészáros Oellért ig. h. »A nemzeti összetartásra való nevelés« gondolatát fejtegette. Ezen az értekezleten beszéltük meg a ciszterci gimnáziumok részére kiadandó új fegyelmi szabályzat ügyét is. Dec. 21. I. ellenőrző értekezlet. Febr. 25. I. osztályozó értekezlet. Március 14-én megtartottuk a II. módszeres értekezletet, amelyen az igazgató összefoglalta az első félévre vonatkozó tapasztalatait és irányítást adott a második félévre. Március 22-én eleget tettünk a kat. tanügyi főigazgató úr kérésének és dr. Lakatos Dénes értékes megvilágításban tárta a tanári testület elé: » Hogyan nevelhetjük növendékeinket á magyarság hivatástudatára ?« Ápr. 1-én II. félévi osztályozó és záró értekezlet. Ápr. 12-én az érettségi vizsgálatot előkészítő értekezletet tartottuk meg. Ápr. 18-án az érettségi dolgozatok elbírálása tárgyában tartottunk értekezletet. — 8 —