Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1943

Rendkívüli értekezletünk egy volt: Febr. 1-én Hellebrand Domonkos szombathelyi premontrei rendi gimn. tanár, aki a K. T. F. megbízásából ált. iskolalátogatást végzett, közölte a tanári testülettel hivatalos látogatása kap­csán szerzett észrevételeit. Munkánk megbecsülését és értékelését kifejező és a tanári oktató-nevelő munka lelkes tagjának őszinte megnyilatkozását csak a hálás köszönet szavával tudjuk emlékezetünkbe zárni. 1. rész. Az iskola külső rendje. I Énület és bútorzat idézet épületében és bútorzatában lényeges — 1 változás nem állott be. A polgári fiúiskola ezúttal is épületünkben kapott szállást. Az intézet óvóhelyét a hatóság nyilvános mentőállomás' céljaira foglalta le. Az intézeti tornatermek is honvédelmi célokra vétettek igénybe. I Könvv- és szertárak ^ fenntartó Rend minden anyagi áldozatot készség­1 gel hozott meg, hogy a teljesen modern intézet felszerelése is állandóan lépést tarthasson a haladással, azért a könyvtárak­nak és szertáraknak nyújtani szokott költségkereteket nemhogy nem csökken­tette, de szükség szerint készséggel emelte. Tanári könyvtár. A könyvtár gyarapodása 1943/44. isk. évben: Ajándékozás által: A Ciszterci Rend névtára. — A Ciszterci Rend hittudományi főiskolájának, és tanárképző intézetének évkönyve. A Ciszterci Diákszövetség pécsi osztályának húsz évi működéséről jelentés. Deáki Sándor: Irodalomtudomány és irodalom­tanítás. — Liber Endre: Statisztikai közlemények. — Ezenkívül három folyóirat: Archives Diplomatiques. — Magyar Zenei Szemle. — Turisták Lapja. Vétel útján a következő könyveket szereztük be : Angyal Dávid : A világháború okai. — Ádám Jenő : A skálától a szimfóniáig — Babits Mihály : A gólyakalifa. Dr. Balogh Artúr : A kisebbségek nemzetközi védelme. Bókay János: Hősnő. — Cholnoky Jenő: A sárkányok országából. 1 II. kötet. — Fekete István : Zsellérek. Francé (Raoul): Az állatok a történelemben. — Gogoly Nikoláj V.: Holt lelkek. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora I—II. — Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Dr. Gulyás Pál: Magyar írók müvei V VI. — Hamvas Béla : A láthatatlan történet. — Hanley (James): A tenger rabjai. — Horváth János: Az irodalmi műveltség megoszlása. — Jammes (Francis) : A nyúl regénye. — Kádár Lajos: Tyukász Péter. Komáromi János: Zúg a fenyves. Komis Gyula: Apponyi világ­nézete. — Komis Gyula: Az államférfi I II. — Kosztolányi Dezső : Idegen költők. — L'Epplattenier Imre : A gyümölcstermesztés, szőlészet és kertészet. — Lichtenberg Emil: Beethoven kamarazenéje. Lin Yutang: Mi kínaiak. — Magyarország tiszti cim­és névtára, 1943. Makkai Sándor: Szabad vagy. I II. — Marsalkó Ferenc: Tisza­eszlár. — Márai Sándor: Bolhapiac. Márai Sándor: Sirály. Márai Sándor: Vasár­napi krónika. Móra Ferenc: Válogatott elbeszélések. — Nyirő József: Néma küz­delem. — Orbók Attila: Bársonyszék. — Ortega Y. Gasset: A tömegek lázadása. — Pintér Lajos: Korszerű latin nyelvtanítás. Rátz Kálmán : Oroszország története. — Rodin : Beszélgetések a művészetről. Röpke (Wilhelm): A harmadik út. — Dr. Salgó Sándor: Önismeret - emberismeret. — Sperling (Walter): Ezer kis csoda. — Surányi Miklós : Egyedül vagyunk. — Szitnyai Zoltán : Furcsa világ. Szitnyai Zoltán : Tánc. — Sztrókay Kálmán : Az ember és a csillagok. — Tabéry Géza: Szarvasbika. — Thackeray n /a^^X _ Q _ Afi te egy-,, %\ tlW *

Next

/
Thumbnails
Contents