Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1942
így közelebb jussanak alihoz a közösségi életszemlélethez, amelynek fontos kelléke a mélyen érző szociális lelkület és az ebből fakadó helyes magatartás, igényeik mérséklése és a mostohább sorsú embertársaik javára való lemondás készsége. I Ünnepnapjaink ^ mai n ehéz időkkel nehezen volna összeegyeztethető ' 1 bárminemű ünnepély, vagy ünnepi hangulat Ünnepnapjainkat is úgy fogtuk fel, mint az iskola és szülői ház találkozását és közös felemelkedésünket azokba a magasságokba, ahonnan olyan vigasztalással és nevelői hatással árad reánk az élet nehéz perceinek elviseléséhez szükséges, hősöket nevelő erő. Emlékező napjaink voltak: Szept. 8-án az ünnepi évnyitás után ifjúságunk tiszteletadással vonult el a Nemzeti Zászló előtt. Szept. 10-én avattuk fel az I. osztály tanulóit a Szent István-gimnázium diákjaivá. Okt. 6-án szentmise után Intézetünk ifjúsága résztvett az Önképzőkör ünnepségén és felújítottuk az aradi vértanúk emlékét. Műsorunk volt: 1. >Oyőzhetetlen én kőszálam.< Énekkar. 2. Sík Sándor: A vér himnusza. Szavalta: Kaílbach József VIII. 3. Ünnepi beszéd. Elmondta: Barth Ernő ifjúsági elnök. 4. Zivuska Andor: Arad magyar marad. Szavalta: Takácsi Nagy Lóránt VII. 5. Gárdonyi Zoltán: Mind hősök voltak ők. Énekkar. 6. Sajó Sándor: Magyar katonák. Szavalta: Kerekes István VIII. 7. Szózat. Okt. 20-án az Intézet kegyurának. Endrédy Vendel zirci apátúrnak névnapján az érte felajánlott szentmisén kértük számára az Ég gazdag áldását. Nov. 8-án a Szent István-teremben Szent Imre herceg előtt hódoltunk s a Ciszterci Diákszövetség Székesfehérvári Osztályával karöltve a Ciszterci Rend magyarorsági működésének 800-éves jubileumát ünnepeltük. A nagy érdeklődés mellett s kiváló sikerrel lefolyt ünnepség műsora: 1. Handel G. F.: Induló. Előadta a zenekar. 2. Hódolat Szent Imre előtt. Winkler Izidor, községi jegyző, öregdiák beszéde 3. Sík S.: Hiszek Szavalókórus V—VIII. o. lanulókból. Betanította és.vezényelte Marschall Rafael hittanár. 4. Rossa E.: Hála zsoltár. Előadta az énekkar. 5. Ünnepi beszéd. Mondta Farkas Sándor, polgármester, öregdiák. 6. Praetorius M.: Ünnepi zene. Előadta a zenekar. 7. Dezsényi B.: A nyolcszáz éves Rend. Szavalta. Kerekes István VIII. o. t. 8. Erkel Bánk Bánjából a Hazám, hazám-ária és Nápolyi Dalok. Énekelte Szabó Miklós, az Operaház művésze, öregdiák, Zoltay Nándor zongoraművész kíséretével. 9. Az ifjúság hódolata. Barth Ernő VIII. o. t. beszéde. 10. Halmos L.: Jubilate. Előadta a zenekar. Az ének- és zenekari számokat vezényelte Dr. Czigler Ábel tanár. Dec. 1-én régi szokás szerint az Önképzőkör elzarándokolt névadójának, Vörösmarty Mihálynak szobrához, hogy a nagy költő születése napján lerója a kegyelet adóját. i 1. Himnusz. 2. Gyula diák: Takarodp. Szavalta Takácsi Nagy Lóránt VII. 3. Bárdos: Tábori dalok. Énekkar. (Vez. Dr. Czigler Á.) 4. Barth Ernő ifj. elnök ünnepi beszéde. 5. Bárdos : Huszárélet. Énekkar. (Vez. Dr. Czigler Á.) 6. Gyóni S.: Csak egy éjtszakára. Szavalta Kerekes István VIII. 7. Szózat. Május 2-án az édesanyákról emlékeztünk. Május 3-án a VIII. o. tanulói Dr. Lakatos Dénes vezetésével az erzsébetligeti honvédoszlophoz zarándokoltak, hogy magyar szívük lobogásával áldozzanak isteni küldetésünk és a magyar hősök emlékének. Itt akartak végső számadást tenni arról, ami a történelem tanulása folyamán lelkükben megvilágosodott és megelevenedett. Fogadást kívántak tenni a küzdelmes magyar élet, meg a harcos idők által kifejlesztett katona-erények további átélésére, ezeknek eljövendő közéleti munkásságuk lényegébe gyökereztetésére. A hazafias ünnepély Suhajda Róbert igazgató és Gonda Keresztély - 31 —