Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1941

| Gálos Bernát. A »Kőműves Kelemenné« a zord tragikumú balladák között is talán a legzordonabb. A nagy építőmesternek Dés fontos várát nem sikerül felépítenie; az ártó szellem, a magyarság titokzatos rosszakarója éjjel lebontja azt, amit a nappal fáradságos munkája emelt. Érzi a mester, érzik munkatársai, hogy az ismeretlen nagy ellenséget meg kell engesztelni: az, akit a közös elhatározás után, felesége, gyermeke meglátogat, a nagy ügyért fel fogja áldozni legkedvesebbjét. A bájos, fiatal Kőművesné megy elsőnek látogatóba: megölik, a vérét belekeverik a habarcsba, testét befalazzák. Halljuk az árvák siránkozását, halljuk a halottaiban is élő édesanya csitító hangját. A balladából áradó zord hangulat csak e vándortéma külföldi feldolgozásainak az ismerete után enyhül. Az alapeszme t. i. az, hogy minden nagy cél megvalósítása áldozatot követel tőlünk; minden építő munkába álmokat, szenvedéseket, vért, időt, lemondást építünk bele. A közösség ügye csak akkor halad előre, ha minden munkása meghozza a maga áldozatát, az élen pedig olyanok állanak, akik az akarat, az erő, a munka, az áldozatkészség hősei; csak ezek érdemlik meg, hogy nevüket hálás lélekkel emlegesse az utókor. Gálos Bernát élete a hősi energiakifejtés szakadatlan láncolata. 1937-től, utolsó éveinek legdédelgetettebb álma, legnagyobb gondja a ciszterci Rend új Szent István-gimnáziuma volt. Szinte beleépítette, beletemette magát az új iskolapalotába; ő a sarkköve és a láthatatlan lobogója. Gálos Bernát élettörténete a lehető legegyszerűbb; csak a kötelességek, működésének színhelyei változnak. 1888. dec. 15-én született Felsőcsatár községben, Vas megyében. Gimnáziumi tanulmányait a csornai premontrei kanonokrend híres szombathelyi gimnáziumában végzi, mint a szellemiekben és a sportokban is egyik legkiválóbb növendék. 1907. máj. 26-án fordul meg először Székesfehérvárott az itt rendezett kerületi tornaversenyen; talán itt érlelődik meg lelkében a nagy elhatározás, hogy jámbor szívét, munkaszeretetét a ciszterci Rend keretei közt állítja az isten és a Haza szolgálatába. 1908. aug. 14-én veszi fel Zircen a Rend ruháját. Imádkozik és dolgozik. Kevés beszédű, de egykori kedves tanárairól mindig rajongással szól; érezni lehet a szaván is, hogy legkedvesebb emlékei és legszebb álmai a szerzetes iskola körül szövődnek. Az újonc év eltelte után négy évig tanulja Budapesten a Rend hittudományi főiskoláján a theologiát, a Pázmány Péter Tudományegyetemen a latin és a német nyelvet és irodalmat. Nem lehet eldönteni, melyiket művelte több lelkesedéssel. Lankadatlan munkabírásával idősebb, fiatalabb társainak egyformán példaképe. 1913. júl. 14-én pappá szenteltetvén egy tanévig a budapesti ú. n. Mintagimnáziumban mint gyakorlótanár működik. A világháború első esztendeje rövid időre Hercegfalván látja mint s. lelkészt, majd Székesfehérvárott mint tanárt. Német és szláv nyelvismereténél fogva 1915. őszén behívják tábori lelkésznek; a Bal— 15 —