Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1940
valóságában, olyan eszközt kell igénybe vennünk, mely a való élethez és annak mozgásban megnyilvánuló jelenségeihez legközelebb áll. Erre a célra legmegfelőbb az oktatófilm, mely nem pótolja ugyan az élő valóságot, bizonyos esetekben azonban, pl. egyes folyamatok vagy történések lefolyásának tetszésszerinti időbeli szabályozásával, felette is áll. A film anyagának didaktikai szempontból helyes elrendezése, az összefüggések és kapcsolatok tervszerű megválasztása nagyon megkönnyíti az anyag megértetését és megrögzítését a természetrajzi tárgyak tanításában csakúgy, mint a vegytan vagy a földrajz oktatásában. Az ásványtanban és a vegytanban bemutatható filmekkel bizonyos mértékig pótolhatjuk a tanulmányi kirándulásokat is, melyek a mai rendkívüli időkben súlyos nehézségekkel járnak, ha egyáltalában megvalósíthatók. Az ilyen tárgyú filmeken az időrendi egymásutánban következő folyamatok, anyagkitermelés, elszállítás, előkészítés, feldolgozás, felhasználás stb. mozzanatai okszerű gondolkodásra szoktatják a tanulót, értékeltetik vele a munkát, értelmi megfigyelését fejlesztik, sőt kedélyére is frissítő hatásúak. Különösen eredményesen használtuk a filmet a földrajz tanításában, mert a merőben ismeretlen tájak, városok, népek, viseletek megismertetését sem a legélénkebb leírás, sem az állókép nem tudja úgy szolgálni, mint a film. Ennek hiányában távol vagyunk a való élettől s elképzelésünk legtöbbször ferdén vagy hamisan testesíti meg azt, amit a mozgóképek hűen és a valóságnak megfelelően tárnak elénk. Új intézetünk minden osztályterme alkalmas vetítésre. Ez még egyszerűbbé válik, ha a jövő iskolai évre elkészülő kémiai és fizikai előadó termet is felhasználhatjuk erre a célra. A jövő számára tervbe vettük, hogy a tanári testület egyik tagja az összes filmigényléseket nyilvántartja, illetőleg a testület minden tagjával egyetértésben úgy intézi az igénylést, hogy egy-egy napra az esetleges torlódások elkerülhetők legyenek. Az iskolai év folyamán 180 filmet vetítettünk ki. Légoltalmi nevelés. A ma már több oldalra kiterjedő és kegyetlenül tomboló háború légi fegyverei igen sok személyi áldozatot követelnek nap-nap után s óriási értékeket semmisítenek meg egyik percről a másikra. E tapasztalatok alapján már senki előtt s^rn vitás, hogy a légoltalom sokféle kívánalmának kitartó megvalósítása és következetes végrehajtása megnyugtató és biztonságfokozó érzés azon nép számára, mely e téren is lelkiismeretesen megtette kötelességét. Az isteni Gondviselés mindeddig megkímélt bennünket a nagyobb véráldozatok és pusztulások borzalmaitól, a háborúba sodródás veszélyével azonban mindig számolnunk kell és fel kell készülnünk minden eshetőségre. Azért ezekben a rendkívüli időkben kétszeres gonddal azon voltunk, hogy ifjúságunknak átadjunk mindent, amit e tekintetben a V. K. M.-nak az iskolai légoltalmi nevelésre és oktatásra vonatkozó 4401/1940. eln. és a 167.436/1940. IX. sz. rendelete megkíván. Az előírt anyagot minden osztályban gondosan elvégeztük, többször összefoglaltuk, rendszereztük, kiegészítettük és gyakoroltuk. Tanításunkban felhasználták az intézet bőséges légoltalmi szemléltető anyagát és egyes gyárak e célra szolgáló demonstrációs eszközeit. A kiképzés a második kiadásban megjelent Mohay-féle Légoltalmi ismeretek c. iskolai segédkönyvek szerint folyt. A légoltalmi tudni- és tennivalók biztos elsajátíttatására nemcsak azokat a tárgyakat használtuk fel, melyek keretében az ezirányú ismeretek oktatása kötelező, hanem állandó ébrentartásukra a — 36 -=