Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1936

A magyar olvasmány tárgyalása a gimnázium három alsó osztályában. Az anyanyelv tanításában, nemcsak nálunk, hanem külföldön is határozott különbség van a három alsó osztály és a többi felsőbb osztály között; míg ugyanis a negyedik osztálytól kezdve az olvasmányok kapcsán bizonyos elméleti, közelebbről irodalmi ismereteket is akarunk a tanulóval elsajátíttatni, addig az alsó három osztályban kizárólag gyakorlati célokat szolgálunk. E fokon tanítjuk a nyelvtant, nem önmagáért, hanem azért, hogy a tanuló öntudatosan, szabatosan beszélje anyanyelvét; nyelvtani ismeretei alapján fogja igazában megérteni az értelmes stílus egyik alapkellékét: a nyelvhelyességet; itt kezd ráeszmélni arra, hogy minden nyelvnek megvan a maga sajátos gondolkodása; figyelmessé lesz a magyar igék, melléknevek állandó vonzataira és így később idegennyelvi tanulmányaiban több érzékkel fog bírni más nyelvek belső szerkezete iránt. E fokon olvasmányokat is azért tárgyalunk, hogy a nemes tartalmú szövegek szabatos és hangulatos stílusa alapján a tanuló maga is hozzászokjék elsősorban a szabatos beszédhez és a szabatos íráshoz. Tapasztalati tény, hogy agyunk másképen működik olvasás közben, másképen beszélgetés közben, ismét másként írás közben. Aki csak olvas és csak ír, az előbb-utóbb sajnálkozással, talán épen keserűséggel fog lemondani a beszélgetés örömeiről, mert a művelt, könnyed társalgás gyors eszmetársításától elszokott; aki csak olvas és csak beszél, az előbb-utóbb még a levélpapír elé is szorongva fog leülni, mert érzi, hogy a szavak és kifejezések csak fegyelmezett ember tollából folynak szabatosan és kereken; aki gondolkodás nélkül agyonra olvassa magát, az előbb-utóbb annyira elveszti önálló gondolkodó képességét, hogy lassankint egyformán fog félni mind a szóban, mind az írásban való megnyilatkozástól. E tapasztalati tény ismeretében modern alapokra helyezett nevelő oktatásunk arra törekszik, hogy tanulóink gondolkozó tehetségét összhangosan fejlessze mind az olvasás, mind a beszéd, mind pedig az írás terén. Innen van, hogy „Utasításaink" egyre kimerítőbb és gyakorlatibb útbaigazításokat adnak az olvasmánytárgyalásra vonatkozólag. Bármily bővek is ezek az utasítások, igen hasznos dolognak véljük az elmélkedést azon irányítások alapján, melyek a művelt Nyugat anyanyelv-tanításában már beváltak, mert, mikor minálunk a többi tantárgy között a magyar nyelv még csak szerény Hamupipőke volt, addig Németországban, de kivált Franciaországban az anyanyelv tanítása egyre nagyobb tökéletességre jutott. E megfontolások alapján értekezésünk elé kettős célt tűzünk ki: a) keressük először azon általános elveket, melyek külföldön a hosszabb és ezért eredményesebb gyakorlat alapján határozottabb, sokszor meglepő formában nyertek kifejezést; b) megkíséreljük másodszor tapasztalataink és tanulmányaink alapján a külföldön kialakult módszerek eredményeit a gyakorlat számára világos rendszerbe foglalni. — 4 —