Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1934

Hazafias érzéssel mélyen átitatott lelkét legjobban ihlette ^nyelvünk és történelmünk előharcosa, a magyar közművelődés buzgó terjesztője«: Horvát István és költőkirályunk: Vörösmarty Mihály. Az előbbinek megírta életsorsát és megrendezte emlékünnepét (1884.), amelyen nagyhatású beszédet is mondott, az utóbbi emlékének pedig — születése százéves fordulóján — hatalmas előadással áldozott. Kedvenc törekvése volt, hogy mindkét nagyságunk szellemét az iskolában, az ifjúság lelkületében állandóan felszínen tartsák és erősítsék. Elismerő buzdítást nyert ebben Vörösmarty leányától, Ilonától, aki egyik levelében (1902.) hangsúlyozza is ennek szükségességét »nem apámért, — írja —, de azon fiatal nemzedék jövőjéért, melyre nehéz, súlyos feladatok várnak; melynek vérévé kell válni, életébe- szövődni azon önzetlen vagy önmegtagadni tudó honszeretetnek, ama nemesítő érzelmeknek, melyeket apámon kívül egy költőnél sem találhatni meg oly számban s az erőnek, szépnek oly meggyőző kifejezéseiben.« Voltak Vass Bertalannak egyéb irodalomtörténeti és nyelvészeti, azután kritikai és pedagógiai értekezései, sőt regényfordításai és alkalomszerű felolvasásai is. Sokoldalúságát igazolja, hogy élénk és kimagasló tényezőjévé vált a zenei életnek, az ének és zene irodalmának. A klasszikus zene meghonosítása és népszerűsítése céljából másfél évtizeden át lelkes tagja volt a Székesfehérvárott közismertté lett vonós négyesnek (mint gordonkás) és hangversenyeket rendezett. Az ének- és zeneszerzés terén is sikerrel működött. Legkiválóbb e tekintetben a Cantate, melyet a Ciszterci Rend nyolcszázéves fennállásának ünnepére írt, és amelynek zenei szépségeit osztatlan tetszéssel élvezték. Több világi ének- és zenedarab mellett (5 eredeti magyar népdal; Toborzó, Fegyverre, Sír a Tisza, sír a Duna... stb.) egyházi kompozíciókkal és dicsekedhetik (Missa vocalis in »D«; Tantum ergo; Oh Salutaris hostia; Jesu dulcis memória; Rhytmus S. Thomae Aquinatis; Áve Maria; Regina Coeli; Pro Rege... etc.). Az utóbbiban való elmélyedésével olyan jó nevet vívott ki magának, hogy hasonló kiadásoknál a tekintélyek is kikérték az ő szigorú, de jóakaratú bírálatát. A tudományos foglalkozás elég korán (1888.) magasabbra törést fejlesztett benne. Amikor Fraknói Vilmos ösztönzésére Horvát István leveleinek az összegyűjtésére és kiadására akart vállalkozni, ezt csak Pestre jutásával tartotta megoldhatónak. Viszont az ott fenn tartózkodást előkészületnek is szánta az egyetemi magántanári habilitációra. Vágyakozása nem valósulhatott meg; rendi elöljárósága — hivatkozván a rendben mutatkozó tanárhiányra — nem bocsátotta el a fővárosba. Tervéről azonban nem tett le. Midőn 1903-ban a budapesti m. kir. Tudományegyetemen a magyar irodalmi tanszék megüresedett, ő is benyújtotta pályázatát. Ez sem sikerült. Némi vigasztalást jelentett számára a pécsi püspök felkérése, hogy a pécsi jogliceum erkölcstani és művelődéstörténeti tanszékét elfoglalja. Tudásszomjának teljes kielégítése arra ösztönözte, hogy nyelveket is tanuljon.Vasszorgalommal elsajátította a német, francia és angol nyelveket. (Elég jártasságra jutót az olaszban is). Legjobban az angol nyelvet kedvelte, mint a London University Extension Board szünidei tanfolyamának tiszteletbeli levelezője. A nyelvtanulás gyakorlására és ismeretkörének gyarapítása céljából bejárta hazánkat, Ausztriát, Németország, Svájc, Belgium, Olaszország, Franciaország és Anglia nagy részét és gazdag tapasztalatait mindenkor értékesítette. (Olaszországi utazásának emlékeit 209 oldalas kéziratban fel is dolgozta).