Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1933

22 — A consecutio temporum eme szabályainak szigorú megtartása azonban csak az irodalmi stílusban van meg, a beszélt köznyelvben a présent és passé du subjonctif használatos az első az egyidejűséget, a másik az előidejüséget fejezi ki, akár jelen, akár mult időre vonatkozik. Pl. II était nécessaire qiíon dise enfin la vérité. fétais fáché que tu sois parti si vitc. A latinban is van ilyen eltérés a szabálytól a következményes mondatokban, ahol szintén állhat a főmondatbeli mult időre a mellékmondatban jelenre vonatkozó idő, Pl. Ita vixi, ut non frustra me natum existimeni. A francia a subjonctifot általában ugyanazokban a mellékmondatokban használja, amelyekben a latin coniunctivusi használ. így; 1) Subjonctif áll olyan igék után, amelyek akaratot, (parancs, kérés, kivánás, óhajtás) jelentenek. A latin óhajtó és felszólító mondatoknak felel meg, Ilyen igék vouloir, commander, ordonner, exiger, demander, désirer, souhaiter, permettre, mériter, prier, supplier, aimer mieux, défendre, préférer. Pl. Je veux que tu apprennes mieux á íaverúr. V. ö. Caesar milites hortatus est, ne ea, quae accedissent, graviter ferrent, neve hís rebus terrerentur. 2. Olyan igék után, amelyek bizonytalanságot, kétséget fejeznek ki. A kétséget jelentő igék után álló subjonctif a latin quin kötőszós eredethatározói mellékmondathoz hasonlít. Ilyen igék: douter, disconvenir, nier, ignorer, désespérer, contester, supposer. Pl. Je doute que cela sóit vrai. V. ö. Quis dubitet, quin in virtute divitiae sint. 3) Olyan igék után, amelyek gondolatot vagy szólást fejeznek ki, ha kérdőleg vagy tagadólag használjuk őket és kétséget fejeznek ki. A latin coniunctivus dubitativus esete forog fenn itt ezekben a mondattani viszony szerint tárgyi mellékmondatokban. Pl. Pensez-vous que cet enfant sóit appliqué? Je ne crois pas que tious puissions partir demain. Ha állítólag használjuk ezeket az igéket, akkor indicatif áll utánuk. Pl. Je pense que vous avez raison. 4) Olyan igék után amelyek indulatot, érzést, lelkiállapotot, (öröm, szomorúság, félelem) jelentenek. így: a) örömöt: étre charmé, étre ravi, étre bien aise, étre enchanté, se rejouir. b) bút, szomorúságot: étre triste, étre affligé. c) meglepetést: étre surpris, étre étonné. d) haragot: étre fáché, appréhender. e) sajnálatot: se plaindre, regretter. f) szégyent: avoir honte. g) félelmet: craindre, avoir peur, trembler. Ezek az igék a latin okhatározói quod kötőszóval álló kedélyhangulat igéinek felelnek meg afélelmet jelentő igéket kivéve, a különbség csak az, hogy a latinban indicativus áll utánnuk. Pl. Je suis bien aise quetuaies reQu un bon certificat. V. ö. Gaudeo, quod spectant oculi te mille loquenteni. A franciában is állhat ezek után az igék után indicatif, ha que helyett de ce que= hogy áll. Pl. Tu es étonné de ce que nous sommes déjá ici. A félést jelentő igék után óhajtó mondatok állanak, mint a latinban, vagyis azt akarja kifejezni, amit az ember óhajt, nem pedig a félelem tárgyát, s igy, ha azt óhajtja, hogy valami ne történjék meg ne-1 használ mint a latin (a magyarban hogy). Pl. Je crains qu'il ne vienne (Félek, hogy eljön pedig nem szeretném) V. ö. Timeo ne moriar; ha pedig azt óhajtja, hogy valami megtörténjék ne... pas-t, a latin u t kötőszót használ (a magyar hogy ne m). Pl. Je crains qu'il ne vient pas. (Félek, hogy nem jön el, pedig szeretném, hogy eljönne.) V. ö. Timeo ut mater veniat.