Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913
— 119 — Lipót a milléniumi év emlékére befejezte és a könyvtárjegyzéket kinyomatta. 1) A tanári könyvtárnak szakok szerint rendezett, 13 csoportban foglalt címjegyzékét legújabban Chinorányi Ede adta közre 1904-ben. 2) Ifjúsági könyvtár. Az ifjúsági könyvtárak alapítását az Entwurf rendelte el. Az Entwurf két könyvtárt különböztet meg, tanári és ifjúsági könyvtárt. Az Entwurf megkívánja, hogy az ifjúsági könyvtár könyveinek a beszerzésénél a magyar nyelvű klasszikus iratokat és azon iratokat vegyék figyelembe, amelyek a tanulóknak történelmi, földrajzi, természetrajzi és fizikai ismereteit a tanulókhoz mért módon bővíti, élénkíti. Az igazgató a könyvtár vezetését a magyar nyelv tanárára bízza és a könyvtár fejlesztésére a helyi viszonyok szerint mérsékelt pénzt szedjen a tanulóktól. Ezen pénz beszedését a szerzetes gimnáziumokban azok tetszésétől teszi függővé. 8) A székesfehérvári ciszt. r. tanári kar már régebben szándékozott az ifjúság számára könyvtárt alapítani, hogy tankönyvein kívül egyéb jeles munkákkal is megismerkedjék, rendes tanulmányain kívül hasznos olvasmányokkal tágítsa ismeretkörét, lelki szórakozást nyerjen és a komoly munkához kedvet kapjon. Meg volt győződve arról, hogy a szellemi önképzés legelső eszköze a könyvtár, enélkül az nem is képzelhető. A tanári kar óhaja 1851—2-ben teljesült. A könyvtárt, bár »gyenge kezdettel«, de mégis megalapították. A beírási pénzből megtakarított összegen részint könyvszekrényeket készíttettek, részint könyveket vásároltak és pedig római és görög remekművek magyar fordításait, hogy az ifjak értelmét fejlesszék és a görög nyelv tanulására animálják (22 mű 45 kötetben). Jótékony adakozás még jobban elősegítette a megalapozást. Az első mecénások azon évi tanári karnak minden egyes tagja, két egri tanár és Ráder Antal helybeli könyvkereskedő voltak. 4) 1853-ban már a »Nemzeti Könyvtár« köteteit szerzik be, hogy a magyar irodalmat tüzetesen megismerni óhajtó ifjaknak alkalmat nyújtsanak. 5) Az ifjúsági könyvtár fejlesztése az általános érdeklődés köréből sohasem esett ki. A tanári kar, magok a tanulók, a társadalomnak minden tehetősebb tagja, a kultúrintézmények, hatóságok mind szinte versenyezve dédelgetik a zsenge sarjat és ajándékaik özönével elhalmozva, a székesfehérvári tanuló ifjúságot hazafias, erkölcsnemesítő, hasznos olvasmányokhoz juttatják. Kiemelendő Bula Teofil dr., aki 8 éven át 98 művel és Gerlach Benjámin, aki 32 éven át 325 művel ajándékozta meg a könyvtárt. Jelenlegi költségvetés 500 K. 1) A székest, főgimn. ért. 1896/7. 2) Jelenlegi állomány: 8119 mű, 21757 kötetben. 3) Entwurf 55. és 63. §§. i) Jegyzők. 1852. máj. 24. és júl. 28. — A székesf. főgimn. ért. 1851/2. 30. 1. s) Jegyzők. 1853. dec. 31.