Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913
— 120 — Jóllehet kezdetben a könyvtárnak csekély alapja volt, mégis már az 1852 nov. 6-i konferencián elhatározták, hogy a könyvek lajstroma minél előbb elkészíttessék és a használat ne csak megengedtessék, hanem mindenképen ajánltassék; az olvasást a teremben végezhessék, de kötelezvény mellett haza is vihessék; a könyvtáros kötelessége legyen a kornak és szükségnek megfelelő könyvet kézbesíteni, hogy így az »olvasási kívánalomnak praktikusan eleget tegyenek.® 1) Mivel az ifjúsági könyvek olvasása arra szolgált, hogy a tanulmányi kötelességteljesítésen felül maradt időt hasznosan eltölthessék, épen azért eleinte csak az osztályfők által ajánlottak kaphattak könyvet mintegy lelkiismeretes munkásságuk megjutalmazására. Azon tanulók, akik a tanulmányi jelentések alapján akár erkölcsileg, akár tanulás szempontjából kifogás alá estek, az írásbeliekhez szükséges forrásmunkákat kivéve, sem szépirodalmi, sem szórakoztató könyvet nem kaphattak, míg a mulasztottak pótlása után a tilalom alól fel nem oldattak. 2) A könyvek beszerzése 1893 - 1905-ig külön tanácskozmányokon tartott megbeszélések alapján a szaktanárok ajánlatára történt. 1899-től rövidesen a kötelező olvasmányokat szerezték be annyi példányban, ahány tanuló volt egy-egy osztályban és ettől kezdve ezen magánolvasmányokat az osztálytermek szekrényeiben tartják, hogy könnyen hozzáférhessenek. Az ifjúsági könyvtár tulajdonképeni rendezését Liszy Lajos kezdte, de betegeskedése miatt be nem fejezhette. Mikor 1885-ben Vincze Ambró lett a könyvtáros, rögtön hozzáfogott a gyökeres rendezéshez az olasz szalonkönyvtárak rendszerében. A hét kettős nyílású szekrényt kívülről betűkkel (A—Q), belülről a polcokat számokkal (1—VII) látta el. A munka két VIII. osztályú segítsége mellett 2 hónapig tartott. Ezen idő alatt készítették el helyrajzi könyvjegyzékből a betűrendes jegyzéket is. 3) A legutolsó rendezést, amely szakok szerint történt, Reiszer Ottó végezte, aki a mostani katalógust is kiadta (1909). 4) Szertárak. Ének- e's zenetár. A hangjegy-füzetek beszerzését, a hangjegyek sokszorosítását, a zeneszerek megszerzését és javítását az intézet eszközölte. Rezutsek Antal zirczi apát 1864-ben a műének kíséretéhez egy hármóniumot ajándékozott (150 frt). A zeneiskola fellendítése, az ének sikeresebb tanítása és az iskolai ünnepélyek rendezhetése szempontjából 1897-ben egy ChmelSchweighoffer-féle zongorát vásároltak (1200 K). 5) 1) Jegyzők. 2) Jegyzők. 1853. jan. 2; 1868. dec. 5; 1885. okt. 27; 1886. okt. 20; 1890. dec. 17; 1893. okt. 22. 3) A székesf. főgimn. ért. 1885/6. 4) Jelenlegi állomány: 3215 mű 5724 kötetben. s) A székesf. főgimn. ért. 1864/5. és 1897,8.