Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1912

4 Ugyancsak a középkorban kezdi bontogatni szárnyát főleg a művelt nyugati népeknél az iskoladráma, mely eleinte teljesen a misztérium dráma nyomain halad. Később a biblia és a világtörténelem drámai eseményeit dolgozzák föl, de rendesen valamely erkölcsi célzattal; igy jönnek létre az u. n. moralitások. Majd hogy a tanulók a latin nyelvi előadásban is gyakorolják magukat, a klasszikus világhoz fordulnak s Plautusnak, meg Terentiusnak vígjátékait hozzák szinre. Hazánkban a XVIII. század elején jut virágzásra az iskolai dráma a jezsuiták, pálosok és piaristák intézeteiben. A világ elismert, legkiválóbb pedagógusai, a jezsuiták különben nemcsak nálunk, de összes iskoláikban állandó intézménnyé fejlesztették az ilyen előadásokat s valósággal irodalmi és művészeti jelentőséget tulajdonítottak ezeknek. Az ő valláserkölcsi irányzatukat azután átveszik a pálosok és piaristák is; fő és elsőrendű célja ezen daraboknak, hogy a buzgóságot, jámborságot és istenfélelmet növeljék a tanulókban. Csak másodrendű, de szintén fontos célzat az értelmes „dikció" és a fellépésben való ügyesség fejlesztése. E mellett nagy figyelemmel voltak a külső hatásra is, melyet főkép a szép díszletekkel s pazar jelmezekkel igyekeztek elérni. S a közönség — egyéb ilynemű szórakozás hiányában — tényleg tudta élvezni és méltányolni e törekvéseket. A színműírók is többnyire e szerzetes tanárok soraiból kerültek ki, kik eleinte latin nyelven szerkesztették műveiket; de már a XVIII. század első felében akadunk magyar nyelvű darabokra is, főleg a piaristáknál, pálosoknál s a protestáns iskolákban és ezeknek főérdeme, hogy mind közelebb és közelebb hozzák a színpadot a való élethez. Lassacskán eltűnik a kizárólagosan moralizáló irány, a nagyközönség pedig először az iskola szinielőadásaiban találja föl azt a nemes szellemi élvezetet, melyet később a világi szinpad nyújt. És valóban, mikor a hivatásos színjáték a XVIII. század végén fejlődni kezd, számára az első darabokat épen a piaristák szolgáltatják. (Simái Kristóf Igazházi-ja.) Sőt a legelső magyar színészek is bizonyára ezen iskolák növendékei voltak, kik már az intézetből hozták magukkal a színpadon való jártasságot. Sajátságos találkozása a véletlennek, hogy épen azon időben, midőn igy az iskola kezéből mintegy átvette hivatását a világi színészet, a tanügyi reform s vele az újonan föllépő pedagógiai irányzat egyenesen hadat üzen az iskoladrámának. Mikor a drámai előadás az iskola köréből a világi színpadra lép ki, csak nagy nehezen tudja megtalálni azt a meleg otthont, melyet elhagyott. Sokáig tengődik a világi színészet egyrészt hivatott művelők, másrészt pártolás hiányában. Végre a kolozsvári, majd a budapesti „Nemzeti szinház" veszi kezébe az ügyet, egy csapásra meghódítja a közönséget, mely ezután hosszű ideig gyönyörködik a magyar szinügy rohamos és eleinte igazán nemes, hazafias irányú fejlődésében. Színészetünk tényleg bámulatosan emelkedik olyannyira, hogy a XIX. század csodás eredményeket mutat a művészi színvonal s főleg a technikai kivitel tekintetében. Az iskoladráma pedig, miután igy átengedte a teret a hivatásos szinügynek, elnémul, vagy elbuvik apácazárdák és jezsuita iskolák falai mögé; szinte