Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1912

12 dáúl, mikor valamely Rákócziról szól darab előadása közben fölhangzik a bujdosó fejedelem mélységes tartalmú, áhítatos imája: „Győzhetetlen én kőszálom!" Nem könnyű a dolga az énektanárnak sem, bárminő jól fegyelmezett és iskolázott énekkarral rendelkezik is. Maga a helyzet okoz gyakran nehézséget, megesik, hogy az egész kar nem is fér el a szinen, máskor meg a darab természete követeli, hogy pl. az ének távolról, a színfalak mögül legyen hallható. Ismét máskor megoszlik az énekkar; egy része a jobb, másik része a baloldalon kénytelen elhelyezkedni, a dirigálás így majdnem lehetetlenné válik. Úgy kell tehát betanítani az énekszámokat, sőt azoknak taktusát is, hogy kívülről, vezetés nélkül is elő tudják adni. Annyi bizonyos, hogy csak 70 — 80 tagból álló, jól fegyelmezett ifj. vegyeskar sokszor vetekedhetik a vidéki színházak karával. Az esetleges zenei kíséretet némely helyen zongorával, harmoniummal, esetleg külső segítségnek, pl. katonai zenekarnak bevonásával próbálják megoldani. Technikai nehézségek miatt aránylag kevés helyen kísérlettéit meg az ifjúsági zenekar szerepeltetését a színjátékok alkalmával. Pedig ez teszi rá a koronát a modern iskolai drámára, midőn az ifjak zenei tudását is bevonja körébe. Micsoda kedves látvány s tán még némi kezdetlegesség mellett is mily érdekes élvezet a diákorchester 1 Alig van sok olyan intézet, melynek tanulói közül nem lehetne összehozni kisebb vonós kart, mely a zenekiséretet szolgáltatná a színdarabhoz, az elején nyitánnyal, a végén indulóval! Igazán ez a közös munka, a „viribus unitis" elve nemcsak a színdarabok nívóját, hanem az ének- és zenetanítás sikerét is emelni fogja. De még ezekkel sincs kiaknázva teljesen a középiskolai ifjúság produktív ereje. Újabb nehézség .tárul elénk, midőn a színjáték külső kiállításáról, díszletekről kell gondoskodnunk. Ezeknek beszerzése megrendelés vagy vétel utján tetemes költséget jelent, kölcsönkérni meg nem mindenütt lehet. Bizalmunk ilyenkor az intézet képzett rajztanára és ügyesebb festő-nö/endékei felé fordul, kikre igen nemes feladat gyanánt vár a díszletek megfestése. A diszletvászon maga elég olcsó, a festék közönséges enyves vizfesték, csak tervezőre van szükség, s már több szép példa mutatja, hogy ilyen is akad az ügyes rajztanárok között. A kidolgozás is nagy munkát igényel, de ebben már segítségére vannak a tehetségesebb festő diákok. Maga a feladat új és nehéz, megoldása azonban igen hálás és elismerést szerez a művészeknek. Ami magát a színpadot illeti, bizony a régebbi intézetek közül aránylag . kevésnek van olyan díszterme, (esetleg tornacsarnoka, vagy egyéb nagyobb méretű helyisége,) mely a színpadnak is, meg az érdeklődő közönségnek is elegendő helyet biztosíthat. E hiányon is — mint a tapasztalat igazolja — lehet segíteni jóakarattal, hisz ma már minden nagyobb faluban van kaszinó, katholikus kör, esetleg legényegylet, mely helyiségét szívesen kölcsönzi iskolai célokra. Sőt sok ilyen egyesületnél a divatban levő műkedvelő előadások már egész kis színházi berendezést teremtettek.